2020 Karácsonyára

Tisztelt Bajtársaim!

Egy különleges év utolsó napjait számolgatjuk, egy olyan évét, amely még nem volt, legalább is a mi életünkben nem. Egy új ellenség jelent meg, s nemcsak jellegében új, hanem abban is, hogy népek, országok, nemzetek feletti. Nem területet akar, nem hatalmat, hanem az egyes emberek életét, mindenkiét, kivétel nélkül! Az év döntő része tehát az ellene való küzdelem a jegyében telt el, ez határolta be a katonai hagyományőrzők munkáját is. Sorra elmaradtak a rendezvényeink, a kiképző táborok, nagy létszámú országos megemlékezések, hadjáratok, csatabemutatók.

Nemzeti gyásznapunkról, a trianoni diktátum 100. évfordulójáról a technika segítségével mégis közösen emlékeztünk meg azzal a felemelő érzéssel, hogy minden nehézség ellenére – legyen az történelmi tragédia, vagy világjárvány összetartozunk, s ezt méltóképp ki is tudjuk fejezni!

Az év, számunkra egyik kiemelkedő eseménye a Bábolnai Gazdanapokon való részvétel volt, amelynek hagyományőrző programjában több tagegyesületünk is részt vett, a gömöri huszárok, Jászfényszaru, Pénzes Gábor és csapata, valamint a Magyar Solymász Egyesület alkotta a bemutató közösségét. Mindezt Ézsiás Vencel és Jómagam kísértük szakkommentátorként.

A fentiek tükrében még inkább elismerésre méltóak a helyi rendezvények mind a hazai, mind pedig a határon túli bajtársaink jóvoltából.

Sajnos veszteségek is érték szövetségünket. Elhunyt Kelemen Levente oklándi bajtársunk, ugyancsak távozott a földi világból Horváth György, a nagykunsági huszárok kiemelkedő személyisége. Nélkülük szegényebbek lettünk, de lelkiekben megerősödve folytatjuk munkájukat!

A nemzetközi helyzet is hatással van országunkra, ezen belül a hagyományőrzőkre is. A magyar történelem küzdelmei egyúttal a keresztény kultúra védelmének harcai is. Pár éve aligha gondolhattuk, hogy ismét iszlám veszély fenyegeti hazánkat. A hagyományőrzés egyik alapja a határok védelme, függetlenségünk megőrzése. Ki hitte volna, hogy ezt a brüsszeli bürokraták betelepítési szándéka ellen kell megvívnunk. Ahogy múltbeli katonaőseink, úgy mi is megtesszük a ránk háruló kötelességünket a kultúra területén, vagy ha úgy hozza a sors, akár a határon is…

E gondolatok jegyében kívánok Áldott, békés Karácsonyt és Boldog Újévet minden csapatnak és valamennyi hagyományőrző Bajtársamnak!

Erőt, tisztességet!

v.Győrffy-Villám András
hő.dandártábornok
örökös tiszteletbeli elnök

Címkék