Híd a Dráva fölött

„Egy hagyományőrző számára nem csak a tradíciók életben tartása a cél, hanem azt büszkén vállalni és bemutatni Hazánkban és külföldön egyaránt.” E magvas gondolatot Bosnyák János hagyományőrző huszár ezredes fogalmazta meg, amikor a Varasdi Huszárok Egyesületével, immár írásban is létrejött az együttműködés.

A horvát bajtársakkal a Somogyi Huszárok tavaly nyáron vették fel a kapcsolatot, és azóta már több ízben találkoztak, köztük az Igali huszártalálkozón és a Barcsi emlékcsatán is. Nagyon korán nyilvánvaló lett a két egyesület számára, hogy elgondolásaik a hagyományőrzésről és a nemzetközi együttműködésről közel teljesen azonosak. A lovaink tisztelete és szeretete, a Hazánk iránti elkötelezettség, és az együttműködés keresése hazai és külföldi, történeti sajátosságokkal rendelkező katonai hagyományőrzőkkel.

Ennek szellemében, a két egyesület az együttműködés legfontosabb elveit írásba foglalta. A megbeszéltek szerint 2017. április 8-án aláírták azt Kaposvárott. A találkozó jelentőségét mutatja, hogy számosan, így Kaposvár és Igal város, valamint a Somogy megyei civil szervezeteket összefogó szervezet részéről volt képviselet ezen a rendezvényen.

„Az aláírás nem a kezdetet, hanem a folytatást és megerősítést jelöli…” hangzott el Kemal Salihović, a varasdi huszárok parancsnoka részéről. Igazsága van, hiszen a kölcsönös bizalom és bajtársiasság az egész rendezvény légkörét áthatotta, s ez a jövőre tekintve több mint reményteljességet sugároz. Külön örömet okozott számunkra, hogy a varasdi huszárok tiszteletbeli parancsnoka, Csrép József, aki 95 évesen egyike az utolsó magyar huszároknak, személyes jókívánságait elküldte a találkozóra az együttműködés kapcsán. A közös ebéd utáni kötetlen beszélgetésnek csupán az idő szabott határokat, de a biztos viszontlátás tudatával a búcsú sem ígérkezett nehéznek.

Örömmel mondhatjuk tehát, hogy a Somogyi Huszárok hagyományosan jó kapcsolata a horvát hagyományőrzéssel tovább gyarapodott, és ha a két ország hagyományőrzői a Dráván túlra tekintenek, bajtársakat és barátokat találnak.

Bosnyák Dávid János
hö. huszár kornétás

CsatolmányMéret
PDF ikon Híd a Dráva fölött500.55 KB
Híd a Dráva fölött
Híd a Dráva fölött
Híd a Dráva fölött
Híd a Dráva fölött
Híd a Dráva fölött
Híd a Dráva fölött
Híd a Dráva fölött
Címkék