IV. Erdővidéki Huszárbál

A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület 4. alkalommal szervezi meg, 2016. november 26-án, a Baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület társszervezésében az Erdővidéki Huszárbált. Rendezvényünk szerves részét képezi az immáron 24. alkalommal megrendezésre kerülő Erdővidéki Közművelődési napoknak.

Az eseménynek a baróti kultúrotthon ad otthont, vendégeink szórakoztatására Erdővidéki tánccsoportok és népdalénekesek lépnek fel. Díszvendégként, részt vesz bálunkon több anyaországi katonai hagyományőrző csapat valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség küldöttsége.
Nagy szeretettel várunk minden katonai hagyományőrző bajtársat Erdélyből és távolabbról, továbbá minden nemzeti érzelmű magyar embert, hogy együtt ünnepelhessünk és mulathassunk hajnalig, egy ízletes disznótoros vacsora elfogyasztása után a Kászonújfalusi Hagyományőrző Népi Zenekar muzsikája és finom italok társaságában.

Részletek:

Időpont: 2016. november 26., este 19:00 óra.

Megjelenés: uraknak: egyenruhában, nemzeti viseletben, öltönyben, hölgyeknek: nemzeti viseletben, báli ruhában.

A részvételi feltételekről és további részletekről a következő elérhetőségeken kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők: 

A szervezők fenntartják a műsorváltoztatás jogát, a helyek száma korlátozott !!!

CsatolmányMéret
PDF ikon Meghívó616.9 KB
Címkék