A soproni Nádasdy-huszárok a Nemzetközi lovassági napokon

Crawinkel, Thüringeti – Németország
2018. szeptember 7-9.

Véget ért a németországi Gotha közelében rendezett lovassági rendezvény, melyen a német, lengyel, brit csapatokon felül a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület is részt vett, 9 fővel és 6 lóval, eleget téve a Német Katonai Lovas Szövetség (Deutscher Kavallerieverband) meghívásának, akik a szívélyes invitálás mellett minden költségünket átvállalták. A mintegy 800 kilométeres távolságot hozzávetőleg 10 óra alatt sikerült lószállító utánfutókkal leküzdeni, így számukra 5 napot vett igénybe a 3 napos rendezvény. A házigazdák idén nem verseny, hanem lovassági kiképzés keretében bonyolították a rendezvényt.

Kiképzés, de a jobbik fajtából, mely a katonai lovaglás minden szegmensét érintette!

Az ohrdrufi katonai gyakorlótér területére és környékére szervezett pénteki járőrlovaglásról csütörtök este eligazítást tartott Weber alezredes úr, a gothai 13. felderítő zászlóalj parancsnoka.

Másnap, péntek reggel 7 órakor kezdődött a mintegy 35 kilométernyi lovassági felderítő járőrözés, melyre az egyes csapatokat félóránként indították az állatorvosi ellenőrzés után, térképet és az azon bejelölt kívánatos útvonalat segítségül nyújtva. A feladat az ellenséges erők jelenlétének és aktivitásának a felderítése volt. Az útvonal egy kisebb településen keresztül máris katonai területre vezetett, melyen nem volt ildomos eltévedni. A terep csodálatos panorámát nyújtott, de a lovasokat szinte folyamatos odafigyelésre késztette és olykor Örkénytáborra emlékeztető extrém kihívások elé állította. Nagyjából félúton, a saját csapatok pihenőhelyének felderítése és biztosított megközelítése után a járőregységek újabb eligazítást kaptak további feladattal (géppuskafészek felderítése), fokozott elővigyázatosságra intve. A soproni huszárok, Kovács Csaba huszár őrmester, járőrparancsnok irányításával a feladatokat meglehetősen jól hajtották végre, a szervezők legnagyobb megelégedésére. A járőrlovaglás – a pihenővel és a feladatok végrehajtásával- számunkra mintegy 6 órányi tájékozódási tereplovaglást vett igénybe, amely után jól esett a pihenő.

A péntek este vidám és barátságos fogadáson telt, az összes csapat bemutatkozásával, melynek sorát a soproni huszárokkal kezdték meg, nem kevés tiszteletnek örvendezve.

Szombat reggel a résztvevők megkezdték a lovas alaki gyakorlatozást, először járőrönként, majd szakaszokban, végül a két szakasz együtt, félszázad szinten. Fantasztikus látvány volt, ahogy a 3 órányi munka- a soknyelvűség ellenére-, meghozta gyümölcsét: a félszázad szinte óramű pontossággal vonalban rohamozott.

A gyakorlatozás végeztével a bajor ulánusok egy „kis játszadozásra” invitálták a soproni huszárokat, a lengyel ulánusokkal egyetemben, a terepakadály pályán (fatörzsek, sövények, vizes akadály, stb.). Közben a nézőközönség nagy örömére az arénában Tent pegging bajnokság zajlott a britek és németek viadalával. A nap csúcspontját a gothai 13. felderítő zászlóalj „Fennek” típusú felderítőjárműve jelentette, amelynek két oldalán, a két szakasz dzsidákkal és kivont kardokkal indult rohamra.

Ezután a résztvevő csapatok bemutatói következtek az arénában, ahol a soproni huszárok színvonalas lovas alaki programját végigtapsolta a közönség. Végül a hosszú és kimerítő napot az alkonyatba nyúló ágyútűz és a „Husaren Buke” nevű fúvószenekar fáklyás lovassági indulói, illetve a résztvevő országok himnuszai zárták.

A vasárnapi program csoportos, majd egyéni fegyveres –kard és dzsida- akadálypályákkal indult, melyeket mindenki kipróbálhatott és több ízben gyakorolhatott. Megállapítottuk, hogy a szúróbábok évről- évre kisebbek, lassan már csak babzsák nagyságúak, a vágócél-fűzfavesszők lassan villanyélnek is megfelelnének, ezért a kardok egyre élesebbek és az előírt iram is az 500m/perc felé tendál. Huszárok gatyát felkötni…

Ebéd után került sor az 1200 méteres gátversenyre, melyen a soproniak gidrán és kisbéri lovai kiválóan szerepeltek. A futam első és második helyezettje is soproni huszár lett, Véghelyi József őrvezető és Perger Ádám kürtös személyében.

A délután folyamán ismét lehetőség nyílt az egyes csapatok nagyközönség előtti bemutatóira, így a soproni huszárok újfent kivívták a vendégek elismerő tapsát.

A záróünnepségen - fáradságunk ellenére-, büszkén feszíthettünk teljes díszben, hiszen a magyar huszár nimbuszát fenntartottuk úgy küllemben, mint alakiságban és fegyverhasználatban, terepen valamint a bemutatókon, lovon és gyalogosan egyaránt.

A soproni huszárok számára a 3 napos rendezvény – a német szövetség vezetésétől- egy szívélyes vacsorameghívással végződött és összességében is elmondható, hogy az egész hétvégét kedves fogadtatásban, tiszteletnek örvendve, barátságokat kötve és nagy megbecsülésben tölthettük. Nem utolsó sorban pedig a lovasok és lovaik egyaránt épségben tértek haza.

Fotók: SHHE, Dana Krimmling (Rossfoto), Diana Zwingmann, Susanna Schardt- Heusler

Címkék