Archívum

Elmúlt hát a centenárium, megemlékeztünk a 100. évfordulóról, értékeltünk és reménykedtünk, és újra eltelt egy év.

32. Tavaszi Emlékhadjárat

A pandémia miatt egy év szünet után folytatódik Európa térben és időben legkiterjedtebb katonai hagyományőrző rendezvénysorozata, a Tavaszi Emlékhadjárat.

Megemlékezés a Honvédelem Napja alkalmából

172 évvel ezelőtt, 1849. május 21-én foglalta vissza Görgei Artúr tábornok által vezetett magyar honvédsereg Buda várát a császáriaktól - ezen a napon ünnepeljük a Honvédelem Napját.

A legfontosabb, hogy soha ne felejtsük el, a hagyományőrzés azért izgalmas, és azért van értelme, mert egy ma már nem igen létező emberi közösséget alkothat újra.

In memoriam Horváth György

Vannak az évszakoknak olyan napjai, amelyek valamely névhez kapcsolódóan jelentősebbek a többinél.

Az 1848/49-es Szabadságharc Múzeuma

Akik már jártak Újszentivánon a Szegedi 3.-ok és az általam kialakított 1848-as emlékhelyen, megértik, hogy miért döntöttem úgy, hogy egy múzeumot hozok létre a házamból és kertemből.

Kertai Zalán, a hagyományőrző festőművész

A történelmi festészet napjainkban már nem olyan jellemző hazánkban, mint a múlt században, pedig a gazdag történelmi múlttal rendelkező országokban, mint Franciaországban, Angliában,...

Rohan az idő, mint egy elszabadult huszárló, ismét tavasz van, és újra húsvét.

A Nemzeti Dal kinyomtatása

Az alábbiakban arról közülnk egy rövid áttekintést, hogyan számoltak be a március 15-i és a közvetlenül azt követő eseményekről a magyar sajtóban.

Tavaszi Emlékhadjárat: Elhalasztva!

A járványügyi korlátozások miatt sajnos ismét szükségessé vált a 32. Tavaszi Emlékhadjárat elhalasztása.