Az idén már harmadik alkalommal került megrendezésre a konferencia,
amelyre ez alkalommal 13 hagyományőrző szervezet fogadta el
meghívásunkat.
A téma igen érdekes volt, hiszen a 2009 évben már komolyan
megrendezésre kerültek a korszakos minősítések. Dr. Négyesi Lajos
alezredes köszöntője után Oláh lászló alezredes a HM Személyzeti
főosztály osztályvezetője tartott előadást a Magyar Honvédség és a
Katonai hagyományőrzés 2010-évi együttműködéséről. Győrffy Villám
András az MHKSZ elnöke számolt be a huszárpróba eseményeiről. Baconi
Tamás őrnagy, a Monarchia és a két háború közötti, Töll László
őrnagy a törökkori, Szabó János alezredes a tüzér, és Dr. Vass
László hő. alezredes a Napoleon és 48-as korszak minősítéseiről
tartott előadást.
Az beszámolókat hozzászólások egészítették ki, amelyekből kiderült,
hogy a minőségi illetve a mennyiségi szempontokat jobban figyelembe
kell venni a továbbiakban, hiszen minkét szempont fontos a
hagyományőrzés jövője szempontjából. Meg kel találni azt a minimumot
ami minden hagyományőrzővel szemben elvárható.