
ELNÖKSÉGI KÖZLEMÉNYEK 2004. DECEMBER
A hagyományőrzés támogatására és színvonalának emelése
céljából állami és társadalmi kezdeményezésre megalakult a
"Kuratórium a katonai Hagyományőrzésért"
nevű tudományos-szakmai testület. Az országos hatáskörű
szervezet neves hadtörténészekből, tudósokból, elismert hiteles
szakemberekből (tüzérségi, gyalogsági, lovassági, stb.) áll, akik
a kapcsolt területeknek (katonaművészetek, hippológia, stb.) is
avatott ismerői.
A kuratórium elnöke Dr. Holló
József vezérőrnagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója,
alelnöke Győrffy- Villám András okl.
agrármérnök, a Parlamenti Lovas Bizottság szakértője
A választott tagok egyben a HIM,
a HM a Belügyminisztérium
magas rangú munkatársai is, valamint a lovas szakmai szervezetek
(Magyar Lovas Szövetség, Magyar Lótenyésztők
és Lovassportok Szövetsége) elnökségi tagjai.
A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző
Szövetség tekintélyét emeli, hogy a Kuratóriumba Szövetségünk
elnökén négy további olyan tagot is megválasztottak, akik egyébként
szövetségi tagjaink, név szerint: Dr. Somogyi
Győző, Székely Tibor, Horváth Lajos, és külső tagnak Udovecz
Györgyöt, a HIM szakreferensét.
A testület mindent megtesz a katonai hagyományőrzés
tánmogatásáért, és a színvonal emeléséért, kiemelten a történelmi
hűség, a szakmaiság, a megjelenés, és az etika kérdéskörében, de
rendet kíván tenni az un. "megélhetési hagyományőrzés"
területén is...
A Kuratórium a jövőben a legfelső döntéshozók, minisztériumok,
Miniszterelnöki Hivatal munkáját fogja segíteni tudományos-szakmai
testületként, adott esetben zsűriként.
***
A Parlamenti Lovas Bizottság
elfogadta Győrffy- Villám András szakértő
tag előterjesztését, amely rendeletben meghatározott állami feladatként
írná elő a katonai hagyományőrzés támogatását.
Ha a javaslatot az Országgyűlés
elfogadja, amire jó esély van, akkor a magyar
történelemben először kötelezően végrehajtandó támogatásban részesülne
a lovas katonai hagyományőrzés.
(sajnos a bizottság lovas jellegénél fogva javaslatát
nem terjeszthette ki a gyalogos és tüzér hagyományőrzésre...)
***
Aláírták az új megállapodást
a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Magyar Huszár és Katonai
Hagyományőrző Szövetség között. A módosított szövegbe bekerült
a hagyományőrzők díjazásáról szóló kiegészítés.

|