Bemutatkozik a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség

A MHKHSz 1991-ben alakult társadalmi szervezet. Fő célkitűzése a magyar katonai hagyományok ápolása, ezzel erősíteni a magyarságtudatot, a hazaszeretet érzését, a nemzeti értékek megbecsülését, és hozzájárulni a honvédelmi neveléshez. Kulturális értékmentés, fenntartás, és az értékek átadása a jelen, illetve a jövő nemzedékének. A Szövetség pártpolitikai tevékenységet nem végez, attól távol tartja magát. Nem ápol semmilyen olyan hagyományt, amely közvetlenül a közelmúlt önkényuralmi rendszereihez kapcsolódik.

A katonai hagyományőrzés élő kapcsolatot tart fenn más kulturális szövetségekkel, egyesületekkel, amelyeknek céljaival egyetért. Ez a kapcsolat rendezvényeken való konkrét együttműködésben is kifejezésre jut.

Szövetségünk az elmúlt évek dinamikus fejlődése következtében mára a legnagyobb hazai történelmi egyenruhás katonai hagyományőrző szervezetté vált. Rendes, pártoló és tiszteletbeli tagegyesületeinek száma megközelíti a százat. Felépítése részben területi, részben fegyvernemi, részben pedig történelmi korok szerint oszlik meg. Kárpát medencei jelenléte kiterjed csaknem minden magyarországi megyére, a Felvidékre, Erdélyre, a Délvidékre, és Burgenlandra. Hagyományőrző csapatunk van az Egyesült Államokban is.

Tagegyesületeink közül sokan tagjai a Katonai Hagyományőrzők Európa Uniójának, amelynek alelnöke a Szövetség elnöke. Tevékenységünkben szerepet kap a lovasság, a gyalogság, és a tüzérség.

A történelmi korok a kalandozások időszakával kezdődnek, és 1944 március 19.-vel, Magyarország függetlenségének elvesztésével záródnak. A hagyományőrzés fő területei: a történelmi megemlékezések, évfordulók, koszorúzások, emlékmű avatások, szemlék, felvonulások, parádék, táborok, csatajátékok. Ezek helyi, regionális, országos, illetve nemzetközi szinten működnek. Kiemelt figyelmet fordítunk az elszakított területek magyar katonai hagyományőrző tevékenységének támogatására. A folyamatos tájékoztatást szolgálja a FUTÁR, a Szövetség hivatalos lapja.

A Szövetség összefogja a katonai hagyományőrző szervezetek munkáját, szervező, érdekvédő, koordináló tevékenységet végez. Segíti a tagegyesületek kapcsolatfelvételét, és kapcsolatot létesít, illetve tart fenn a jelentősebb külföldi szervezetekkel, valamint információval, pályázati lehetősek feltárásával is támogatja tagegyesületeit. (ennek segítségével több tízmillió forintot nyertek az utóbbi években) Segít az alakuló egyesületeknek a hagyományőrző terület kiválasztásában, az egyenruha, fegyverzet, felszerelés tervezésében, és kivitelezésében a lehetőségek feltárásával. Országos és nemzetközi rendezvényeket, továbbképző táborokat szervez, illetve azokon részt vesz. Ernyő szervezetként képviseli tagegyesületeit a különböző fórumokon, ugyanakkor messzemenőkig tiszteletben tartja önállóságukat.

Szakmai tekintélyét jelzi, hogy a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, a Belügyminisztérium, és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum partnerként kezeli, a HM, és a HIM szerződéses viszonyban. Rendelkezik a katonai hagyományőrzés valamennyi területén országosan és nemzetközileg is elismert, hiteles szakemberekkel: lovas, történész, egyenruha-, fegyverszakértő, pirotechnikus, látványtervező, rendezvényszervező, jogász, de ugyanígy a kapcsolódó tevékenységek, a művészet, népzene, néptánc területén is. Mindezek, a tagság tevékeny közreműködésével biztosítják a legmagasabb szintű hagyományőrző tevékenységet.

Szövetségünk alapító tagja a hivatalos állami protokollt ellátó Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegységének, több tagja díszelgő szolgálatot teljesít benne, a szakmai irányítást végző Lovas Szemlebizottság két (magán) szakértő tagja a Szövetség elnöke és titkára.

Az állandó kiemelt hazai hagyományőrző rendezvényeken való részvétel mellett ( Március 15, Élő Hadtörténelem, Szolnoki csata, Tavasz Hadjárat, Honvédelem Napja, Tapolcai Történelmi Napok, Pápai Huszártábor, Nemzeti Lovas Fesztivál, Lovas Világtalálkozó, Nemzetközi Katonai Hagyományőrző Találkozó)

Számos külföldi rendezvény állandó szereplői vagyunk. Európa nagy hagyományőrző rendezvényein képviselhettük hazánkat, többek között a "Magyar Év" alkalmából Franciaországban, de az Egyesült Államokban is.

A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség tagjainak sorába léphet minden szervezet, amely céljainkkal egyetért, és Alapszabályunkat elfogadja.

Győrffy-Villám András


 

 

©MAGYAR HUSZÁR ÉS KATONAI HAGYOMÁNYŐRZŐ SZÖVETSÉG