SZÖVETSÉGI OLDALAK



A Hajdú-Bihar megyei Lovas és Huszárhagyomány-őrző Közhasznú Egyesület 2007. évi várható programjai...>>>

Tisztelt Bajtársak !
A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség Alapszabályában megfogalmazott célja, hogy " összefogja az egyesületeket, csoportokat, bandériumokat, szervezeteket, melyek a magyar katonai, lovas, és huszárhagyományok újjáélesztésén és életben tartásán fáradoznak. és védi a tagok és tagegyesületek érdekeit, tevékenységüket információkkal, koordinációval és egyéb módon segíti. Törekszik a lovaskatonai, ill. huszár hagyományőrzés, valamint a gyalogos katonai hagyományőrzés színvonalasabbá tételére és arra, hogy minél szélesebb rétegek ismerhessék meg nemzeti múltunkat, de a világtörténelemben is jelentős szerepet betöltő huszárság és magyar katonaság kultúráját. Őrködik a katonai hagyományőrzés színvonalán....>>>>

 

A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség Napóleoni háborúk és 1848-as szabadságharc korszaki tagozatának tervezett programjai 2007. évben

Tájékoztató a Tisztújító Közgyűlésről 2007. március 11.

2007. március 11-én a Hadtörténeti Intézet és Múzeum dísztermében került sor a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség tisztújító közgyűlésére. Az ünnepélyes megnyitó után Dr Holló József Ferenc altábornagy, a HM. HIM főigazgatója beszédében méltatta a katonai hagyományőrzés társadalmi jelentőségét, történelmi értékét. Ezek után a szövetség elnöksége javaslatának megfelelően az előléptetésekre került sor. Ezt követte az MHKHSz által alapított Hagyományőrző Érdemkereszt kitüntetéseinek átadása....>>>

Tisztelt Hagyományőrző Barátaim!
Szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy az EU Bizottsága kiadott egy rendeletet 1/2005EK Tanácsi Rendelet, amely az állatok szállításáról és a kapcsolódó műveletek közbeni védelméről szól....>>>

Sólyom László Úrnak Budapest,2006. 11.07. A Magyar Köztársaság Elnökének

Tisztelt Elnök Úr

A Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegysége 2001-ben alakult meg azzal a céllal, hogy hagyományainkhoz híven a gyalogos dísz zászlóaljjal együtt díszelgő feladatokat lásson el az állami ünnepségeken, illetve a legmagasabb szintű vendégek látogatása alkalmával.
Kiemelt céljai között szerepel a magyar huszár hagyományok ápolása, amelyet egyenruhája, az 1848-as Coburg-huszárok tiszti egyenruhája is nyomatékosít..>>>

A levél PDF formátumban letölthető a szövegre kattintva...>>>

Feljegyzés a MHKSZ Monarchiás- és a mkir. Honvédség szekciójának alakuló üléséről...>>>>

A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség Új szervezeti felépítésének alapelvei 2006.
A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség a továbbiakban korszaki szövetségek (nem fegyvernemi !!!) gyűjtőszövetsége, „ernyőszervezete” kíván lenni.
Ennek értelmében 5 történelmi kort határozunk meg az alábbiak szerint:...>>>

Kedves Bajtársak!
Örömmel jelentem, hogy 2006.szemptember 15-16-17-én megrendezzük az első nagyszabású huszárpróbánkat.
Már 2002-ban kidolgozásra került a „Kossuth Huszárja” c. minősítő verseny programja, azonban sem akkor sem pedig azóta nem volt módunk (támogatás híján)megrendezni. Most végre a HM egy alapverseny megrendezését maga is jónak látta. Ezt anyagi támogatásával is alátámasztotta, s így a résztvevők tábori elhelyezését (vaságyakon a Dunai bástyában), étkeztetését és szállítási költségeit (lószállítás tényleges üzemanyagköltségei ) valamint a verseny rendezési költségeit biztosítja szövetségünk számára.
A verseny játékos, a lovaglás és a kardforgatás alapvető ismereteit feltételező gyakorlatokból áll, amely még nem kíván jelentős előzetes felkészülést. A végrehajtandó gyakorlatokat Balla Zoltán bajtársunk dolgozta ki, Győrffy Villám András által lektorálva illetve kiegészítve azt.
Ez a játék, alapminősítő, amelyet siker esetén jövőre már úgy tudunk megrendezni, hogy már tavasszal kiírjuk a teljesítendő gyakorlatokat, díjlovas és terepkövetelményeket.

A most megrendezendő huszárpróbára az egyesületektől 4 lovat 5 fő lovast és 1 fő segítőt várunk. A korszak, amint a létszám is kötött. (XVIII.-XIX.-XX. sz. elejének huszársága)
Az a kérésem mielőbb jelentkezzetek, ha részt tudtok venni (amire feltétlenül számítunk).
Ez az esemény már remélhetőleg egy megújuló szövetségi élet előfutára. Kérlek benneteket ha egy mód van rá gyertek el.
Amennyiben a kontingens (80 ló 150 fő szervezőkkel segítőkkel sofőrökkel) nem telik meg akkor minden csapatnak aki részt vesz, lehetővé tesszük a létszámbővítést úgy lóban mint emberben.
S.O.S várom jelentkezéseteket.


Tisztelettel és barátsággal:

Székely Tibor
Titkár

Részletes program letölthető itt.....>>>

Kedves bajtársak!
A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség célja e kérdőív kiküldésével az, hogy megújítsa adatbázisát és korszerűsítse elektronikus adatfeldolgozását.
Kérünk mindenkit, aki Szövetségünk tagja és a jövőben is az kíván maradni, szíveskedjék kitöltve visszajuttatni Székely Tibor titkár részére, akár elektronikus úton a dogabobe@vnet.hu email címre, vagy postai úton a lakcímére: 2144. Kerepes, Szilasligeti u.18.
Az elnökség tagjai valamint az ő munkájukat segítő parancsőr tisztek rövidesen személyesen illetve telefonon veszik föl a kapacsolatot minden elnökkel vagy helyettesével rövid egyeztetés erejéig. Addig is jó munkát Erőt, Tisztességet kíván
az elnökség nevében

Székely Tibor titkár

A dokumentum a szövegre kattintva letölthető MS Word formátumban.

A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség 2005. évi programjai
A programok listája tájékoztató jellegű, folyamatosan bővül, változik. A szerkesz-tőség ajánlja, többszöri megtekintését.

ELNÖKSÉGI KÖZLEMÉNYEK 2004. DECEMBER
A hagyományőrzés támogatására és színvonalának emelése céljából állami és társadalmi kezdeményezésre megalakult a ..... (folyt.)

A MAGYAR HUSZÁR ÉS KATONAI HAGYOMÁNYŐRZŐ SZÖVETSÉG MŰKÖDÉ-SÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZATOK

Bemutatkozik a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség
A MHKHSz 1991-ben alakult társadalmi szervezet. Fő célkitűzése a magyar katonai hagyományok ápolása, ezzel erősíteni a magyarságtudatot, a hazaszeretet érzését, a nemzeti értékek megbecsülését, és hozzájárulni a honvédelmi neveléshez. Kulturális értékmentés, fenntartás, és az értékek átadása a jelen, illetve a jövő nemzedékének. A Szövetség pártpolitikai tevékenységet nem végez, attól távol tartja magát. Nem ápol semmilyen olyan hagyományt, amely közvetlenül a közelmúlt önkényuralmi rendszereihez kapcsolódik.......

SZÖVETSÉGI INTÉZNÉNYEK:
-Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöksége
-A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség számvizsgáló bizottsága
-Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Becsületbírója


MHKHSZ tájéloztató 2004. február

Tisztelt Bajtársak!
20044 02.15.-én lezajlott a Szövetség küldöttgyűlése. A maratoni rendezvényen a tagegyesületek nagy számban (néhány kivétellel ) képviseltették magukat. A
szokásos napirendek mellett a három Iegfontosabb téna az Alapszabály módosítása, a .Szervezeti és Működési .Szabályzat megvitatása és elfogadása,valamint a vezetőséfválasztás volt......(folyt.)


 

 

©MAGYAR HUSZÁR ÉS KATONAI HAGYOMÁNYŐRZŐ SZÖVETSÉG