AZ ELSÕ ÁLLANDÓ HUSZÁREZREDEK

A 17. században még oly módon szaporították a hadsereget, hogy az uralkodó felhatalmazott magas rangú tiszteket egy-egy gyalog- vagy lovasezred toborzására, felesketésére, felszerelésére és hadvezetésére. A költségeket a kincstár vagy azonnal kifizette, vagy a megbízott elõlegezte, aki nemcsak a csapat ezredese lett, hanem egy csomó elõjog birtokosa. Pallosjoga lévén, élet és halál ura volt. Õ nevezte ki és léptette elõ a tiszteket, engedélyezte a házasságkötéseket és a néha hónapokig tartó szabadságokat, örökölt az utód nélkül elhalt tisztek után, meghatározta az egyenruhát. Pénzbeli elõnyei is voltak, mert állandó összegben vette fel a katonák zsoldját, ruha- és fegyverpénzt, tehát megmaradt számára az elesettek, a szabadságoltak és a szökevények járandósága. Mivel rendszerint tábornok volt, nem õ vezényelte az ezredeket, hanem egy ezredes ezredparancsnok, akinek annyit engedett át jogaiból, amennyit jónak látott.
Gróf Czobor Ádám tábornok kapott 1688-ban megbízást két huszárezred toborzására.
Czobor csak az egyik ezredet tartotta meg, amelyet aztán 1721-ben feloszlattak. A másikat Pálffy János gróf vette át. 1918-ban ez volt a Monarchia legrégibb huszárezrede mint 9. Nádasdy huszárezred.
Hogy a huszárezredek számát háromra emeljék, 1696-ban Deák Pál ezredes kapott megbízást egy huszárezred felállítására, mely a második legöregebb huszárezred lett 1918-ban mint 8. Pálffy huszárezred.