|
      

|

AZ ELSÕ ÁLLANDÓ HUSZÁREZREDEK
A 17. században még oly módon
szaporították a hadsereget, hogy az uralkodó
felhatalmazott magas rangú tiszteket egy-egy gyalog- vagy
lovasezred toborzására, felesketésére,
felszerelésére és hadvezetésére.
A költségeket a kincstár vagy azonnal kifizette,
vagy a megbízott elõlegezte, aki nemcsak a csapat
ezredese lett, hanem egy csomó elõjog birtokosa. Pallosjoga
lévén, élet és halál ura volt.
Õ nevezte ki és léptette elõ a tiszteket,
engedélyezte a házasságkötéseket
és a néha hónapokig tartó szabadságokat,
örökölt az utód nélkül elhalt
tisztek után, meghatározta az egyenruhát. Pénzbeli
elõnyei is voltak, mert állandó összegben
vette fel a katonák zsoldját, ruha- és fegyverpénzt,
tehát megmaradt számára az elesettek, a szabadságoltak
és a szökevények járandósága.
Mivel rendszerint tábornok volt, nem õ vezényelte
az ezredeket, hanem egy ezredes ezredparancsnok, akinek annyit engedett
át jogaiból, amennyit jónak látott.
Gróf Czobor Ádám tábornok kapott 1688-ban
megbízást két huszárezred toborzására.
Czobor csak az egyik ezredet tartotta meg, amelyet aztán
1721-ben feloszlattak. A másikat Pálffy János
gróf vette át. 1918-ban ez volt a Monarchia legrégibb
huszárezrede mint 9. Nádasdy huszárezred.
Hogy a huszárezredek számát háromra
emeljék, 1696-ban Deák Pál ezredes kapott megbízást
egy huszárezred felállítására,
mely a második legöregebb huszárezred lett 1918-ban
mint 8. Pálffy huszárezred.

|




|