HUSZÁRTORNA

A vértes (páncélos) lovagok tornaviadalának szokása már a 12. században meghonosodott Magyarországon, sőt a magyar lovagok is résztvettek a német- és franciaországi tornákon. A nehéz vértezetben vívott viadal mellett a 16. század elején mindjobban elterjedt a királyi udvarban a huszártorna. Lassanként ez váltotta fel az eltűnő lovagi tornákat. Külföldi elterjedése I. Ferdinánd király fiának, Tiroli Ferdinánd főhercegnek volt köszönhető, aki lelkesedett a huszáros fegyverzetért. Prágai, pilseni és insbrucki udvarában számos huszártornát rendezett, melyen személyesen is résztvett. A bécsi művészettörténeti múzeum ma is őrzi "fehér huszár" öltözetét és fegyverzetét. Ez szokatlanul pompás sisakja, pajzsa, mellvértje és fegyverei tömör ezüstből készültek, ugyancsakezüstveretek dístítették a lószerszámot is. A hosszú, bő, kaftánszerű köpeny és a cipő anyaga mintás fehér damaszt, a csillogó mentéé ezüsttel gazdagon kihímzett ezüstbrokát.
A huszártorna igazi formája a kopjatörés volt, puhafa vagy üreges lándzsanyelekkel; ennek szigorú szabályai voltak. Bírák és igazlátók ellenőrizték betartásukat. A tompa fejű, és könnyű lándzsák erős rohamban renszerint az ellenfél pajzsán törtek el. Főleg az ellenfelük testét igyekeztek eltalálni, hogy kivessék a nyeregből.