
A "KALAPOS" KIRÁLY KORA
Oroszország és Törökország között 1787-ben kitört
a háború. II. József császár szövetségese volt Nagy Katalin cárnőnek,
ezért 1788-ban ő is hadat üzent a Portának, és 245 000 főnyi hadseregét
támadásra indította. vSzerencsétlen hadjárat volt; a nyári hőség,
a hiányos élelmezés, a rossz ivóvíz miatt az egyik ragály a másikat
követte. Az első tíz hónapban 17? 000 katona betegedett meg, és
33 000 halt meg.
A 4. huszárezred egy százada török lovassággal találkozott,
mire egy Gáspár nevezet ű huszár kiugratott a sorból, és párviadalra
hívta ki a törököket. Egy páncélozott óriás állt szembe vele, és
már az első összecsapásnál kettévágta Gáspár kardját. aki lerántotta
ellenfelét a lóról, és addig küzdött vele a földön.
míg saját tőrével le nem szúrta. A jelenlevő II.
József az akkor alapított arany vitézségi éremmel tüntette ki a
huszárt, sőt még 24 arannyal is megjutalmazta.
A szövetségesek 1789 szeptemberében döntő győzelmet
arattak Martineskie falunál az elsáncolt ellenségen. A falu előtt
janicsárhad várta a támadást, amit 42 lovasszázad rohama nyitott
meg, akik a saját gyalogság résein átszáguldva nekivágtak a janicsároknak,
és szétverték őket. A rohamoszlop élén a 10. huszárezred két százada
vágtatott, alezredesük elsőnek ugratta át a sáncot, és elragadta
a török tüzérség zászlóját.
Nyomában rohamozó huszárjai lekaszabolták a lövegeket
kétségbeesetten védő török tüzéreket.
A hadjáratban az ezredből 40 huszár elesett, két
tiszt és 38 huszár megsebesült, 70 ló elpusztult. Ez az ezred a
hétéves háborúban 7 arany és 59 ezüst vitézségi érmet érdemelt ki.

|