ZSÁKMÁNY ÉS FOGOLY

Komoly és tekintélyt szerző tett volt a zsámányszerzés is. Általában nem az egyes ember, hanem a csapat zsákmányolt. De a zsákmányszerzésnek - akár a bajvívásnak - szabályai voltak. A huszárszabályzatok szigorúan tiltották azoknak a fosztogatását, akik nem vettek részt a hadviselésben. Bocskai erdélyi fejedelem rendtartása szerint keményen meg kellett büntetni azt a katonát, aki "..élést venne el, feljebb annál, mint amit lova és ő maga megszik". Aki a szegényt megsarcolta, azt nemcsak megbüntették, de hadból is elűzték. A rendtartás szerint nem volt szabad paraszt lovát, marháját elvenni, azok pedig, akik asszonyokat rontottak meg, fejükkel fizettek! Ennek ellenére a falvak fosztogatását nem lehetett megakadályozni, mert a hadsereg maga gondoskodott az ellátásról, nem csak ellenséges, hanem saját területen is. Különösen a magyar katonára vonatkozott ez, amely - zsold híján - a zsákmányból tartotta el magát.
Amit azonban sosem tiltottak, az a legyőzött ellenfél kifosztása. A zsákmányolást osztozkodás követte. Mindenekelőtt különvették a zsákmányból a királyt és a vezért megillető magas rangú foglyot és a legszebb paripát, csak azután osztották el azt, ami megmaradt, rendszerint úgy, hogy a zsákmányt elárverezték, majd az összegyűlt pénzt elosztották egymás között. A pénznek ezt az elosztásátkótyavetyének nevezték. A fogoly rabszolgasorba került, de ki is váltahatták hazulról. Gyakran megtörtént, hogy a fogoly hazaindult becsületszóra, parolára, s otthon szedte össze a váltságdíjat, amit azután elvitt legyőzőjének.