HÍREK, ESEMÉNYEK 2011.

Korszakos tagozatok és szakrovatok hírei:

Kedves Bajtársak!

Ádvent utolsó vasárnapján szeretettel és további hűséggel, az alábbi sorokkal kívánok nektek Áldott Békés szeretetben bővelkedő
Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt!

Mindenkit arra kérek, tegyük félre az esetleges személyi ellentéteket.

Sokféleképpen gondolkodó, színes sokaság, azonban egy dologban azonos hittel és elkötelezettséggel rendelkező, nem mindennapi emberek közössége vagyunk.

Azt hiszem, az a húsz év, amely szövetségünk életében oly sok gyönyörűséges feladatot adott tagjainknak, annyi, de annyi örömet honfitársainknak, akik örömmel fedezték fel újra szép dicsőségét a magyar katona kultúrának, s láthatták újra, általunk megelevenítve a hős elődöket, feljogosít bennünket, hogy kijelentsük: a magyar nemzet élő emlékezete vagyunk.

Nélkülünk nincs hitelesen megjelenített múlt, nem létezik áldozatvállaló jelen, és nem létezhet a megálmodott jövendő. Bármi legyen is az útja a világnak, a mi szeretetünk és odaadásunk nélkül nem sikerülhet ifjúságunkba visszaplántálni a hitet és a vágyat a szebb életért, a szabadságért, a hazáért vállalandó áldozatkészséget.

Történelmet sokan és sokféleképen írnak meg. Azonban a valóság csak egy. A közösen megélt és közös áldozatokkal, mindannyiunk által megszenvedett és átélt igaz emberi életút. Lehet, hogy nem jól adminisztráljuk magunkat. De azok a honfitársaink, aki az elmúlt évtizedekben, lelkükben új erőre kaptak, könnyeiket hullatva emlékezhettek velünk együtt a hazaszerető mindenkori magyar katonára, bizton tudják, hogy voltunk, vagyunk és leszünk!

Hazánk nehéz helyzetben van!

A Magyar Honvédség, hasonló nehézségekkel küzd, mint egész gazdaságunk.

Segítenünk kell a saját eszközeinkkel!

Egyre komolyabb gondok gyötörnek mindenkit a magánéletben is. Egzisztenciális, családi és megélhetési gondok.

Segítenünk kell magunkon is! Összefogás nélkül ez nem képzelhető el.

Eddig is, de ezután még inkább meg kell, hogy mutassuk: hitünk, elkötelezettségünk erősebb, mint valaha. Nem vagyunk restek további áldozatokat hozni, hogy ne vesszen el az egyszerű magyar ember tevékeny részvétele a történelem formálásában, a múlt értékeinek átmentésében, megőrzésében és újra felmutatásában.

Nyilvánvaló, hogy nem pénzkérdés csupán, hogy képesek vagyunk-e újra erőre kapni. Az eddig elért eredményeinket összegezve, kiirtva az átkozott széthúzást életünkből, tovább kell vinni azt a zászlót, amelyre felesküdtünk mindannyian.

Olyan értéket képviselünk, amely gyöngyszeme az egyetemes kultúrának, amely meggyőződésünk szerint a tényleges katonának is erőt ad.

Amikor a Megváltó születésének szent ünnepére készülünk, gondoljunk meleg szívvel azokra a bajtársainkra, aki az elmúlt esztendőkben itt hagyták közösségünket és emlékezzünk szeretettel a missziókban elhunyt magyar katonáinkra is.

Kedves Bajtársak!

Higgyetek jobban, erősebben egymásban! Higgyetek abban, hogy amit csináltok szent kötelesség, és igazi érték.

Nem kérek mást ezekben az órákban, napokban, minthogy gondoljatok szeretettel egymásra! Gondolatban fogjatok kezet s imádkozzatok, hogy együtt és egységesen tudjunk tovább tevékenykedni önként vállalt missziónkban.

Akik esetleg nem szeretnek bennünket, nem is ismernek igazán . A napi politikai csatározásoktól eddig is, ez után is távol kell tartanuk dolgainkat, mert a mi zászlónkat mindig is egy felől fújta a szél, s ezután is onnan fogja.

Megkérdőjelezhetetlen értékek hordozói vagyunk, akik előtt, csakúgy, mint a tényleges katonai szolgálatot teljesítő bajtársak előtt is, tisztelettel meghajolhat mindenki.

Köszönet az áldozatos munkáért Nektek és minden kedves családtagotoknak, akik nélkül elképzelhetetlen az életünk.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy veletek és értetek tehettem dolgomat.
Az Isten áldjon mindannyiunkat!

Erőt, Tisztességet!!!
Székely Tibor
elnök

 

& Korábbi híreink 2011.(folytatás)..>>>









Magyar lovas hagyományőrzés

 Somogyi Győző
06/87/472028
 


 

©MAGYAR HUSZÁR ÉS KATONAI HAGYOMÁNYŐRZŐ SZÖVETSÉG