HARMADIK SZILÉZIAI VAGY HÉTÉVES HÁBORÚ 1756-1763

XVIII. század közepén a kiéleződő angol-francia gyarmati ellentétek az európai hatalmi kapcsolatrendszer nagyarányú átrendeződését eredményezték. Az átrendeződés irányába hatott a békekötések ellenére a Habsburg Birodalom és a Porosz Királyság uralkodója között a Szilézia birtoklása miatt továbbélő feszült viszony is. 1750-ben a korábbi osztrák-orosz szerződést poroszellenes éllel újították meg, és poroszellenes osztrák-szász szövetségkötésre is sor került. 1755-ben a Francia Királyság csatlakozott az osztrák-orosz-szász koalícióhoz, erre adott válasz lett a következő évben az angol-hannoveri-porosz szövetségkötés.

A Poroszország elszigetelésére törekvő bécsi diplomáciának sikerült a koalíció számára még megnyerni a Svéd Királyságot és a német-római birodalmi államok többégét.

A poroszellenes koalíció 1756-ban még csak a következő évre tervezett, négy irányból végrehajtandó támadás előkészítésén fáradozott, a háború mégis kirobbant. A császári-királyi hadvezetés a cseh korona országaiban 80 000 fős haderőt gyülekeztetett, a szász választófejedelem is táborba vonta össze 18 000 főnyi hadseregét, míg Svédország, Oroszország és Franciaország kötelezettséget vállalt arra, hogy a következő évben hadba küld egy-egy hadsereget.

Ám a porosz király ezt nem várta meg, hanem az ősz ellenére azonnal megelőző intézkedéseket tett. A várható támadási irányokba megfigyelő csoportosításokat küldött, mégpedig Pomerániába a svédek ellen 11 000 fő, Kelett-Poroszországba az oroszok ellen 20 000 főt, Sziléziába a Habsburg Birodalom ellen 37 000 főt. Egy 70 000 főnyi hadsereget az Elba mentén gyülekeztetett, hogy annak élére állva, elsőként még az évben Szászországgal számoljon le, majd a további fejleményeknek megfelelően onnan folytassa a háborút.

12 nap elég volt II. Frigyes számára, hogy szeptember 8-án Drezda előtt egyesítse három hadoszlopban vonultatott erőit. Újabb két nap múlva befejezte a Pirnánál táborozó szász hadsereg bekerítését, majd a zárógyűrűt hátrahagyva, hadserege zömével a csehországi Habsburg-csoportosítás ellen vonult. Október 1-jén Lobositznál csatára kényszerítette fő ellenfelét, majd győzelmét követően visszatért Szászországba. Ott kapitulációra bírta a választófejedelmet, majd hadait szász és cseh területen hagyva, maga visszament székvárosába, hogy a diplomácia vegye át a szót.

1757 tavaszán a porosz haderőhöz csatlakozott az angol király, a hannoveri választófejedelem, a braunschwcigi herceg és a hesseni tartománygróf által kiállított összesen 45 000 főnyi segélyhad. Ez elegendőnek látszott egy esetleges francia támadás elleni biztosításra.

Ugyanakkor II. Frigyes a Habsburg Birodalommal szemben újabb megelőző támadásra szánta el magát. Áprilisban a Csehországban átteleltetett had után küldte sziléziai és szászországi csoportosítását. Május 6-án Prágánál legyőzte Lotharingiai Károly herceg hadseregét, majd a vert császári-királyi hadakat körülzárta Prágában. Június 18-án a porosz király újabb csata megvívása mellett döntött, azonban hadseregével Kolinnál váratlan vereséget szenvedett. Miután a császári-királyi hadak ezt követően elvágták utánpótlási vonalait, kénytelen volt kivonni hadseregét Csehországból.

Ezzel egyidejűleg II. Frigyes szempontjából kedvezőtlenül alakult a helyzet a nyugati hadszíntéren is. Ugyanis egy 105 000 fős francia se:reg tört be a német-római területekre, és augusztus 26-án Hastenbecknél csatára kényszerítene a poroszokkal szövetséges hadsereget. A kétszeres túlerő természetszerűleg jelentős győzelmet aratott. Ugyanakkor egy 24 000 fős francfa csoportosítás a Rajna mentén nyomult előre, hogy Fürthnél egyesüljön az ekkorra megszerveződött 30 000 főnyi birodalmi hadsereggel. A porosz uralkodó Csehországból kivont hadseregével visszatért Szászországba, hogy ott csatákban mérje össze erejét ellenségeivel.

Ezalatt viszont egyrészt teret nyertek Kelet-Poroszországban az orosz hadak, másrészt Hadik András altábornagy nagyszerű haditettet hajtott végre, az 5100 fős válogatott különítményéből Berlin alá vitt 3560 harcossal október 16-án rajtaütött a székvároson, és megsarcolta azt. Másnap a gothai csatában a franciák ellen porosz győzelem született, ez azonban a tekintélyveszteséget még alig csökkentette. A november 5-i rossbachi csatában az erőfölényben levő egyesült francia és birodalmi hadak elleni győzelem, majd a december 5-i leutheni csatában az ugyancsak túlerőben levő császári-királyi seregek elleni újabb diadal, végül a Pomerániába betört svéd kötelékek kiverése viszont ismét egyértelműen porosz fölényről tanúskodott.

Az 1758-as hadjáratra készülődés lényegesen több katonát érintett. A Habsburg Birodalomból 162 000 fős hadsereg szállt táborba, ehhez 80 000 fős francia, 75 000 fős orosz, 32 000 fős birodalmi és 7000 fős svéd segélyhad csatlakozott. A porosz haderőből 236 000 fő vonult ellenük, egy 35 000 fős angol-hannoveri hadsereggel szövetségben.

Valamennyi hadszíntéren folytatódott a fegyveres küzdelem. A porosz főtamadás a franciák ellen irányult. Miután sikerült a Majnán, sőt részben a Rajnán túlra való visszaszorításuk, II. Frigyes újra Csehországba tört be. A Habsburg-hadak azonban állandóan nyugtalanították, sőt június 30-án nagyszerű rajtaütéssel megkaparintották a teljes porosz utánpótlást. A porosz hadsereg kénytelen volt félbehagyni Olmütz ostromát, és visszatért Sziléziába. A császári-királyi hadsereg követte ellenségét, de nem támadta meg. A porosz hadsereg így az orosz csoportosítást kényszerítette csatára augusztus 25-én Zorndorfnál, és győzelmet aratott. A porosz uralkodó csapataival erre ismét Szászországba vonult, de nem tudta megakadályozni, hogy ottani hadserege október 14-én súlyos vereséget szenvedjen a Hochkirchnél megelőző csatát kezdeményező Habsburg-hadaktól.

Az erőviszonyok 1759-ben még inkább a poroszellenes koalíció javára billentek. A porosz király a 106 000 fős Habsburg-haderő ellen Sziléziában csak 64 000 katonát tudott harcba vetni, az összesen 4 7 000 főnyi két francia hadsereg ellen csak 66 000 főt tudott német-római birodalmi területeken szembeállítani, a 40 000 fős birodalmi hadsereggel ugyan egy 38 000 főnyi hadserege tudta felvenni a harcot Szászországban, viszont a 78 000 főnyi orosz és 12 000 fős svéd segélyhadsereg ellen Pomerániában és Kelet-Poroszországban összesen alig 23 000 katonát küldhetett, mivel az erődök védőrségeként 60 000 főt vissza kellett tartania.

A kedvezőtlen körülmények ellenére II. Frigyes erőltette a csatavívást. Ám április 23-án Bergennél a franciáktól, július 23-án Kaynál az oroszoktól, augusztus 12-én Kunersdorfnál a császári-királyi hadaktól vereséget szenvedett hadserege. A csatavesztések jelentős térvesztéssel jártak.

Az 1760-as hadjárati év nagyrészt kisháborús cselekményekből tevődött össze, kivételt csak a porosz és a császári-királyi haderő szembekerülése jelentett. Mivel az ellenséges koalíció 320 000 katonájával szemben II. Frigyes csak 170 000 főt tudott kiállítani, egy-egy hadszíntérre nem jutott elég erő. Június 23-án így Landeshutnál az elsáncolt táborban levő poroszok ellen csatát kezdeményező császári-királyi hadsereg győzni tudott, majd elfoglalta Glatz erődjét, és körülzárta Boroszlót (Vróclaw). Drezda sikertelen ostromával felhagyva, erre augusztus 5-én Liegnitznél újabb csatát vállalt II. Frigyes hadserege, és ezúttal kicsikarta a győzelmet. A november 3-án Torgaunál vívott újabb csatában sikerült megismételni a porosz győzelmet. Közben azonban az orosz hadseregnek módja nyílt arra, hogy október 10-én egy kiküldött különítménnyel az ellenség hátában megsarcolja Berlint.

1761-ben már az általános kifáradás jelei látszottak a hadviselő feleken Egész évben folytak a manőverezések. Ezek közül csak a sziléziai Schweidnitz erődjének október 1-jei császári-királyi elfoglalása emelkedett ki. 1762-ben ugyanígy csak manőverezésekre került sor.

Változás állt be azonban a koalíciók összetételében. Miután elhunyt Erzsébet orosz cárnő, utóda, III. Péter különbékét kötött a porosz k:irállyal, sőt segélyhadat bocsátott a rendelkezésére. Őt azonban néhány heti uralkodás után megölték, és a trónra került II. Katalin visszavonta az orosz segélyhadat.

II. Frigyes ilyen körulmények között a sziléziai határ menti erődök visszafoglalására törekedett. Ezek sorában október 9-én visszahódította Schweidnitzet is. A háború utolsó összecsapásaként október 29-én a szászaszországi Freibergnél, lényegében eldöntetlenül ütközött meg a két főellenség.

1763. február 15-én az előző évi szeptember 6-án kötött fegyverszünet óta tárgyalásokat folytató hatalmak formális békekötéssel lezárták a kortársak által előszeretettel harmadik sziléziai háborúnak nevezett hétéves fegyveres küzdelmet. Ennek alapja a korábbi hatalmi viszonyok biztosítása volt. Az osztrák-porosz hatalmi vetélkedésben Mária Terézia nem tudta elérni Szilézia visszanyerését birodalma számára. Az angol-francia nagyhatalmi ellentét sem vezetett európai
területváltozásokhoz. Csupán egyes gyarmatok cseréltek gazdát, így az angolok megszerezték az Újvilágban a franciáktól Kanadát és Új-Skóciát, a spanyo-
loktól Floridát.