Darnay Sándor főhadnagy

75 évvel ezelőtt, 1944 nyarán vezényelték a Lovas hadosztályt a Keleti Frontra. Az akkori viszonyok között jól felszerelt és kiképzett huszárok megállták a helyüket még akkor is, ha erejüket és lehetőségeiket messze meghaladó feladatokra kényszerítette őket a kíméletlen német hadvezetés. Sajnos hősies kitartásuknak igen nagy ára volt emberveszteségben és a lóállomány pusztulásában egyaránt. A harcokban részt vevő és hősi halált halt Darnay Sándorra, a kiváló huszár tisztre Wack Géza huszár hadnagy elbeszélésével emlékezünk.

„Az első harci élményem nagyon szomorú volt. Fa pajtákban, szalma-széna pajtákban aludtunk, volt egy nagy kapu, és a szemben lévő pajtában aludt Darnay Sándor bácsi, aki a század arcvonal mögötti tisztje volt. Tartalékos főhadnagyként már régen nem kellett volna katonáskodnia, mert elmúlt negyven éves.

Ő úgy él az emlékezetemben, mint az utolsó magyar úr. Egy kihalásra ítélt fajta utolsó remek példánya, akiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Már az első világháborúban is szolgált hadapródként, s a másodikban minden bevonuláson ott volt lelkes katonaként. Ott volt a felvidéki, erdélyi, és a délvidéki bevonuláson. Hiába próbálták lebeszélni, hogy legalább valami kényelmesebb beosztást fogadjon el a magasabb parancsnokságon, ő végig megmaradt a 2. századnál.

Külön szenzáció volt, ahogy bevonult „Püspök” nevű saját lován. Mögötte egy szekér hozta a poggyászát saját inasa felügyelete alatt, aki aztán a legényeként szolgált. A hatalmas lóval nagyszerűen mutattak együtt.

Június közepén került sor a bevagonírozásra. Századunk a Deák Ferenc utcán át vonult ki a pályaudvarra. A szerelvény már készen várt és a berakodás viszonylag gyorsan ment, lovaink már hozzászoktak, az újoncok pedig követték az öreg csatalovakat. Elől egy személyvagon állt tiszti kocsiként, és itt játszódott le az a jelenet, amit sohasem fogok elfelejteni. A vagon egyik ajtajában állt Darnay Sándor, vele szemben a leánya, Dóra, aki búcsúztatta, és persze elpityeregte magát. Sándor bácsi tettetett szigorúsággal rászólt, hogy egy huszártiszt lánya nem sírhat! Dóra erre kihúzta magát, és feszes vigyázzállásban kezét tisztelgésre emelte… Meghatóan kedves jelenet volt!

Egy éjszakai légitámadás során a velünk szemben lévő pajtára, ahol Sándor bácsi aludt, gyújtó bomba esett. Arra ébredtem, hogy óriási robbanás és nappali fény, az egész egyszerre égett. A mi pajtánk nem gyulladt be, onnan csak kimenekültek a lovak. Ész nélkül ki a füves részre, onnan szedegettük össze őket. Tíz huszár és 12 ló égett el… Darnay Sándornak csak a csontvázát találtuk meg. Nagyon magas ember volt, 190 cm-en felül, nem lehetett eltéveszteni… Ez volt az első.

Halottainkat a falu temploma melletti kis kertben temettük el, és később, amikor elhagytuk a községet, elvonuláskor a sírok előtt „balra nézz”-t vezényeltem. Így búcsúztunk Darnay Sándortól, aki talán az utolsó huszártisztek egyike volt.

További szomorú családi vonatkozása a történetnek, hogy Dóra vőlegénye, Lázár Sándor főhadnagy hetekkel később ugyancsak a Pripjaty mocsarakban halt hősi halált, öccse, Péter pedig ’45-ben a Vértesben, a Kotló- hegyen esett el…”

Darnay Sándor huszár főhadnagy a Hazáért áldozta életét. Legyen a példaképünk!

Forrás: v.Győrffy-Villám András – Az utolsó huszárok II. (2017)