Dr. Sóldos László m.kir. huszár hadnagy

A második világháború történeteiben csak nagyon ritkán találni derűsebb eseteket, mert a magyar történelem egyik legdrámaibb fejezetéről van szó. Az akkor élt emberek, katonák, huszárok mégis úgy élték mindennapjaikat, mint mindenki a maga korában. Harcoltak, vagy pihentek, parancsot adtak és parancsokat kaptak. Örültek, ha győztek, bánkódtak a veszteségek felett, és várták a holnapot, hogy talán minden jobbra fordul egyszer. Éppen ezért idézek fel abból az időből egy derűsebb epizódot, amellyel nem követek el tiszteletlenséget, hanem egy kicsit felvillantom hőseink hétköznapi arcát. Dr.Sóldos László huszártiszt, aki már régen az égi mezőkön lovagol, atyai barátom volt, és életéről egy kiváló könyvet írt, amelyben nagy szerepet játszottak harctéri emlékei. Ezekről néhány éve még személyesen számolt be a mai hagyományőrzőknek, amikor meghívásomra részt vett Sümegen, a Radetzky Akadémián. A következő történetet a könyvéből idézem, amely „Huszárélet gyöngyélet” címmel jelent meg 2006-ban.

„…A felkészülési időben az egyik rajom szürke lovait be kellett festeni, mivel a terepen ezeket már messziről fel lehetett ismerni. Hypermangán oldattal történt a festés. Szegény lovak halványlila színt öltöttek, ami néhány nap múlva sárgásba ment át. Mire kiértünk a frontra már nagyon megvilágosodtak és Izabella fakókká váltak. ( Izabella, Kasztilia királynője, amikor a várát ostromolták, megfogadta, hogy addig nem vált fehérneműt, amíg a várat fel nem szabadítja. Az ostrom két évig tartott. Izabella inge után kapta ez a „szín” az Izabella – fakó elnevezést…)

Ebből az időszakból említést érdemel még, hogy a szakaszomban volt egy huszár őrvezető – harminc körüli, családos, kétgyermekes ember – aki nem is kapott behívót. Kérdeztem, miért vonult be? „Csak nem esik meg velem az a szégyen, hogy az ezred nélkülem megy ki a frontra!...” – felelte. Egyebekben 1938 –ban én is behívó nélkül vonultam be… Ez az eset jellemző megnyilvánulása a lovas szellemnek, ami nehezen meghatározható fogalom. Az én értelmezésemben : hazaszeretet, virtus, stílus, magatartás…a feljebbvalók iránti feltétlen bizalom, a tisztek részéről a gentleman-i gondolkodás. Egy huszártiszt nem csak feljebbvalója, parancsnoka embereinek, hanem „apja” is, aki ismeri a családi helyzetüket, problémáikat.

Még a Délvidék visszacsatolásakor történt, hogy tábori lapokon írhattunk az otthoniaknak. Ezeket át kellett néznem, mert nem tartalmazhattak helységnevet, de halvány utalást sem az egység tartózkodási helyéről. Az egyik emberem – jómódú százholdas nagygazda –lapját idézem: „Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus! Kedves Annuskám, kívánom, hogy levelem a legjobb egészségben találjon. B…m az anyád úristenit, miért nem küldöd már azt a 100 pengőt?...”

Magamhoz hívattam, és megkérdeztem, szereti-e a feleségét? igenlő választ kaptam. Jól ének? Jó a házassága?Jól neveli az asszony a fiait? A válasz mindenre igen. Akkor hogyan írhatsz ilyen förtelmes levelet a feleségednek, amikor ő is aggódik érted? „De már kétszer írtam, hogy küldjön pénzt!” Adtam egy másik lapot, azt küldte el…

Azóta sok víz folyt le a Dráván. Sem az indulatos huszár, s felesége, Annuska is, aki késve küldte a 100 pengőt, bizonyára nem élnek már. De él az emlék, a dicső ősök hagyománya, s a remény, hogy egyszer megvalósul mindaz, amiért Laci bácsi, a százholdas gazda, a vitéz önkéntes huszár őrvezető, és még annyi bajtársuk harcolt a történelem folyamán!...

Legyenek a példaképeink!

lejegyezte: v.Győrffy-Villám András

forrás : Dr.Sóldos László - Huszárélet – gyöngyélet
Huszár Múzeum baráti Kör, 2006

Címkék