Elhunyt vitéz Tóth Károly

Tisztelt Bajtársak!

Vitéz Tóth Károly, a Radetzky Hagyományőrző Huszár Egyesület kapitánya ma reggel, október 26-án, életének 93. esztendejében a földi harcmezőkről átköltözött az égi harcmezőre.

"Az élet néha egy álom, és egy álom néha maga az élet" - sok minden mellett, amit Karcsi bácsi megélhetett, az utolsó álma, hogy száz éves huszárként végiglovagoljon egy kört a Hősök terén, immár beteljesületlen marad.

Aki ismerte, szerette, ha teheti, ma este gyújtson egy mécsest és mondjon el egy imát Vitéz Tóth Károly bajtársunk lelki üdvéért. Karcsi bácsi, Isten nyugosztaljon!

A temetésről helyéről, időpontjáról majd a gyászoló család szándékai szerint tudunk a későbbiekben híreket megosztani

Balaton-felvidéki Radetzky Hagyományőrző Huszár Egyesület nevében
Capári Róbert, Rácz Tamás

 

Karcsi bácsi 2014-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. Az előterjesztés indoklását Somogyi Győző festőművész írta:

"Tóth Károly 1929-ben falusi molnár család gyermekeként Zala megyében született. 1945-ben 16 évesen leventének sorozták és Németországba vitték, de bevetésére már nem került sor. Hazatérve, mint elkötelezett hívő katolikus fiatal részt vett a kommunizmus elleni politikai ellenállásban. Rákosiék hatalomra kerülésekor, 1948-ban Ausztriába távozott, és tanulmányait Nyugat-Európában folytatta. Csatlakozott a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége katonai szárnyához, ahol kiképzést kapott. Három alkalommal vett részt bevetésen, amikor egyedül, fegyverrel és rádióadóval jött át a vasfüggönyön azzal a küldetéssel, hogy ellenállási sejteket alakítson ki.

1956-ban is hazajött, hogy részt vegyen a forradalomban, de árulás folytán letartóztatták. A forradalom utáni megtorlás során életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Több, mint tizenegy évet töltött Kádár börtöneiben, de erkölcsi tartását és hitét mindvégig megtartotta.

Szabadulása után fordítóként dolgozott, majd a kárpótláskor a Veszprém melletti Hegymagason egy romos malmot vásárolt. Ezt saját kezűleg újjáépítette, ott él, állatokat tart és gazdálkodik, nyaranta birtokán nemzetközi cserkésztáborokat szervez, aktív közéletet folytat. A Balatonfelvidéki Radetzky Huszár Egyesület hagyományőrző kapitánya, tagja a Vitézi Rendnek és a Templomos Lovagrendnek.

Megírta kalandos élettörténetét, amit 1996-ban Üzenet – És mégis élünk címmel adtak ki. Három felnőtt gyermeke és unokái vannak."

Elhunyt vitéz Tóth Károly
Elhunyt vitéz Tóth Károly
Címkék