Érsemjénben jártak a hajdú-bihari huszárok

A magyarországi Hajdú-Bihar megyei Lovas és Huszár Hagyományőrző Sport és Kulturális Egyesület, és a romániai érsemjéni polgármesteri hivatal, történelmi emlékezést szervezett 2017. május 13-án, a bihari település főterén. Az emléktúra során történt lovas határátlépés pedig szép példája annak, hogy milyen sokszínű is lehet a két ország határ menti kapcsolatépítésének tárháza.

A hajdú-bihari huszárbandérium már tizenhárom éve szerepel a Partiumban, illetve Erdély több térségében, huszárhagyomány-őrző eseményeken. (Egyébként éppen 10 éve annak, hogy lezajlott a legelső hatalmas erdélyi huszárlovas-túránk, melyet az óta már sok követett, sok száz kilométert tettek meg lovasaink Erdély meseszép földjén, hatalmas élményt adva az ott élő magyar lakosságnak.) Idén, az immár hatodik huszárokosító elnevezésű programjukat úgy alakították, hogy a hajdúsági huszárokon túl, több erdélyi huszárcsapat tagjai is részt vettek a Létavértesről elindult lovas túrán, melynek során Érsemjénbe is eljutott a túrázók, összességében körülbelül százhúsz fős csapata. A túrán körülbelül 45 huszáregyenruhás résztvevő volt jelen, akik közül tizenegyen lóháton teljesítették a távot, míg a többiek, és a civilek négy lovas fogaton ülve, illetve autókon haladtak az emléktúra útvonalán.

A jelentős csoportot Csontos János főszervező, a Hajdú-Bihar megyei huszárcsapat elnöke irányította, az ő létavértesi lovas bázisáról indultak útnak a résztvevők szombaton reggel. Elsőként Álmosdon meglátogatták a Kölcsey-emlékházat, majd Bagamérba érve kis pihenő következett. Megtekintették az egykori laktanya makett-emlékművét, majd megkoszorúzták az első világháborús emlékművet, ahol Orvos Mihály polgármester, Csontos János és Szabó Gábor (aki körülbelül negyven évvel ez előtt határőrként itt teljesített katonai szolgálatot) mondott emlékbeszédet, majd Rákóczi Lajos érköbölkúti pedagógus, lovas szakember szavalata következett. Ezt követően történelmi tettet hajtott végre a huszárcsapat és civil kísérete, hiszen sohasem történt még meg korábban, hogy a Bagamér/Érkenéz új kishatárátkelőn magyar lovas huszárok lépjék át – most a béke és a két nép barátságának jeléül – a magyar-román határt.

Érsemjénben jártak a hajdú-bihari huszárok
Érsemjénben jártak a hajdú-bihari huszárok
Érsemjénben jártak a hajdú-bihari huszárok
Címkék