II. Katonai Hagyományőrző Fesztivál – Hadijátékok a történelem jegyében
A Békés Megyei Károlyi-Huszár és Honvéd Hagyományőrző és Kulturális Egyesület és a Gerlai Wenckheim Társaság közös főszervezésében 2019. június 29-én Békéscsaba – Gerlán megrendezte a II. Katonai Hagyományőrző Fesztivált.
Fő célunk az volt, hogy rávilágítsuk a figyelmet a megmentésre váró, erősen romló Gerlai Wenckheim kastélyra, amely kitakarított és rendben tartott parkjába lehetőség szerint minél több rendezvényt, látványos megmozdulást szeretnék szervezni az elkövetkezendő évek során. Ennek egyik fő attrakciója volt a II. Katonai Hagyományőrző Fesztivál. Ezt a rendezvényt lehetőség szerint az elkövetkező minden évben szeretnénk megismételni, később akár többnapos rendezvényként. Másik célunk a történelmi ismeretek átadása, nemzeti hagyományaink ápolása, bemutatása, a figyelem felkeltése a hagyományaink iránt és ezáltal remélhetőleg tovább örökítése volt. A rendezvény a fent említett célok mellett tisztelegni kívánt és méltó módon megemlékezni az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójáról is. A rendezvény fővédnöke Dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, fő háttértámogatónk a Csabagyöngye Kulturális Központ volt. Nagy örömünkre öt Wenckheim gróf is megtisztelte a Katonai Hagyományőrző Fesztivált. Magyarországon kívülről, Argentínából és Németországból is érkeztek hozzánk, akikkel azóta is aktív és élő a kapcsolatunk.
Az ingyenesen látogatható rendezvény a jelentősebb történelmi korok seregeit és azok harcászatát mutatta be. A bemutatótéren a harci jelenetek a különböző koroknak megfelelő egyenruhákban és korhű fegyverekkel kerültek bemutatásra mintegy 250 fő vendég hagyományőrző részvételével. Terv szerint megrendezett jelenetekkel és pirotechnikai eszközök segítségével került bemutatásra hogyan is harcoltak az adott korok seregei. A közönség láthatott honfoglaló íjászbemutatót, középkori, törökkori harcászatot, majd a betyárvilág elevenedett meg, melyet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bemutatója követett egy nagyszabású, látványos csatában megelevenedve. Ezután I., majd II. világháborús haditechnika és harcászat került bemutatásra. A mai kor fegyveres erői is látványos bemutatókban mutatkoztak be. A közönség köreiben nagy sikert aratott a Magyar Honvédség lövészkatonáinak dinamikus bemutatója, a Magyar Honvédség 101. területvédelmi Zászlóalj küzdő és harcászati előadása, a készenléti Rendőrség és a Magyar Szablyavívó iskola bemutatói. Az adott történelmi korok bemutatói között a korra jellemző táncok is bemutatása kerültek hagyományőrző csapatok táncosai által és katonazenekar előadása is hallható volt. A rendezvényt végül a Folk & Roll tánc-népzenei együttes látványos fellépése zárta.
A bemutatók mellett rengeteg kísérőprogram tette színessé a kínálatot, kicsik és nagyok egyaránt megtalálva az érdeklődésüknek megfelelő programot a kellemes, napsütéses napon. A közönség egész nap szabadon járhatott a római kori katonák, a honfoglalók, közép és törökkori katonák, honvéd és osztrák gyalogosok, betyárok, II. világháborús katonák alkotta táborban, mely korhű sátrakkal, felszerelésekkel, fegyverekkel volt berendezve. Bárki a hagyományőrzők bőrébe bújhatott, felpróbálhatta az egyenruhákat, kézbe vehette a fegyvereket. Az érdeklődő gyermekek és felnőttek számára kiképzések zajlottak, de nagy sikerrel volt íjászat, airsoft lövészet, honvédelmi akadálypálya. Alb Miklós hagyományőrző kovácsolást mutatott be, a békéscsabai Körösök Völgye Vitézi Bandérium által a betyárvilág elevenedett meg. A Magyar honvédség és a rendőrség toborzóirodával mutatkozott be látványos kirakodóval és fegyverbemutatóval. Láthatóak voltak lánctalpas és kerekes harci járművek is. A kisgyerekek részére szabadtéri népi játékok és játszóház zajlott nagyon nagy sikerrel. Gajdács János II. világháborús hadi eszközei is kiállításra kerültek. A nagy sátorban Tobai László és Túri János katonai egyenruházati és felszerelési gyűjteményei voltak láthatóak a Monarchiától kezdve napjainkig, de mellette ritka, és fő célunk szempontjából különösen értékes Gerlai és Pósteleki Wenckheim kastély történetéből eredeti fényképek, tárgyak, dokumentumok lettek összegyűjtve és bemutatva.
Az első és a második Katonai Hagyományőrző Fesztivál bebizonyította, hogy nagy szükség és igény van Békés Megyében egy ilyen témájú rendezvényre, mely átfogja és bemutatja a különböző jelentősebb történelmi korok hadseregeit, harcászatát, bemutatva a fegyverek, felszerelések fejlődését. Reményeink szerint a történelmi bemutatók és a kiállítások által a kilátogatók sok új ismeretet szerezhettek, eközben kulturáltan szórakozhattak. A kilátogatók nagy száma, a nézők, a részt vevő csapatok és más közreműködők visszajelzései egyértelművé tették számunkra, hogy lehetőségeink szerint újra meg kell rendeznünk a fesztivált!
Bízunk benne, hogy erőfeszítéseink célba érnek és hamarosan a már felújított Gerlai Wenckheim kastély mellett rendezhetjük meg újra a Katonai Hagyományőrző Fesztivált! (Fotók: Zentai Péter)
Mayerhoffer Miklós
egyesületi elnök
Békés Megyei Károlyi-huszár és
Honvéd Hagyományőrző és Kulturális Egyesület