Szövetségünk új vértes egyenruhái

Tisztelt Hagyományőrző Bajtársak!

A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség idén elhatározta, hogy felállít egy osztrák vértes egységet, hogy az 1848-as csatabemutatókon legyen méltó ellenfele a huszároknak. Egyesületünket érte a megtiszteltetés, hogy elkészíthettük ezeket az egyenruhákat.

Ennek okán ragadtam tollat, egyrészt, hogy ismertetőt és használati utasítást adjak ezekhez az eszközökhöz és ruhákhoz, másrészt, hogy kicsit megosszam azokat a gondolatokat amire az osztrák lovassággal kapcsolatos kutatás és adatgyűjtés során jutottam.

Jó pár éve már, hogy csatabemutatókra kezdtem járni, és mindig az osztrák oldalon találtam magam. Bár kiskoromban számomra az első számú főgonosz a huszárokat üldöző Palvitz Ottó volt vérteseivel, elhatároztam, hogy készítek egy rendes osztrák vértes ruhát, mi több, fel is veszem. Az ellenérzés első fala aztán a készítés során le is dőlt, hisz amivel sokat dolgozik az ember, pláne ha az eredmény jól sikerül szívesen, mi több büszkén tudja viselni.

Azután, hogy minél több adatot, képet, leírást sikerült szerezni, egyre jobban megismertem az osztrák lovasságot, és a huszárok mellett megtanultam őket is becsülni.

Először is szeretnék eloszlatni néhány köztudatban lévő tévedést. Itt nem labancokról lesz szó. A labanc királypárti magyart jelent, akik többnyire épp úgy huszárként harcoltak és öltözködtek, mint a kurucok. A fehér ruhát hordó Habsburg katonákat német katonaságnak hívták a birodalmon belül. Illetve minden német lovast dragonyosként szoktak számon tartani, de nem csak dragonyosokról van szó. A legtöbb félreértés a 48-as ellenségeskedésből fakad, aminek valójában nem sok alapja van.

A Habsburg Birodalom lovassága

A Habsburg Birodalom hadserege kb. a török kiűzését követően alakult ki abban a formában ahogy a 48-as időszakban is működött és többé kevésbé az I. világháborúig így is maradt. A birodalom hadseregében a lovasságot nagyjából német és magyar lovasságra osztották. A magyar lovasság a huszárokból állt, a német lovasságot a svalizsérek, dragonyosok, és vértesek alkották, függetlenül a nyelvi, nemzeti hovatartozástól. Pl. a vértesezredeket gyakran csehekből állították ki.

A svalizsérek könnyűlovasok voltak, hasonlóan a huszárokhoz, fő szerepük a felderítés, biztosítás, üldözés volt, még ha a magyar huszárok egyértelműen felül is múlták őket minden téren. A dragonyosok lovasított gyalogos katonák voltak, tehát a harcteret lovon közelítették meg, lóról szállva, gyalogosan harcoltak. A 4 fős alapegységből hárman leszálltak, a negyedik hátravitte a tűzvonalból a lovakat, ott várakozott, majd, ha menni kellett, visszavitte a lovakat társainak. Lényegében a lovassággal együtt mozgó gyors gyalogság voltak.

A vértesek, kürasszírok pedig a seregbontó nehézlovasság volt, nagytestű lovakon, válogatott erős emberek páncéllal. Ügetve közelítették az ellenséget, majd az utolsó szakaszon ugrattak vágtába, és főképp a tömegükkel, szinte a földbe taposták az ellenséget. A vértezet ekkor már csak a sisakból és mellvértből állt, ami nem is mindig vasból készült, előfordult a merev bőrből készült változat, ami formáját tekintve ugyanolyan volt.

Egyébként a Habsburg seregen kívül, mindenhol máshol mell- és hátvértet együtt használtak. Mivel Ausztria állandóan háborúzott, mindig pénzszűkében volt, így spóroltak a hát-vason. Azt hirdették, hogy az osztrák vértesnek nem kell a hátát védeni, mert sosem futamodik meg. A katonák ezt a propaganda-szöveget magukévá tették, és tartották is hozzá magukat. A Habsburg császárság híres volt kiváló lovasságáról, és ez nem csak a huszárokra vonatkozott, hanem a többi lovas fegyvernemre is. Egyébként a fehér egyenruha is ennek a spórolásnak lett az eredménye, hiszen a nyers posztó, jóval olcsóbb, mint a festett színes. És mivel a gyapjút nem ajánlatos nagyon mosni, a kosz elfedésére a krétával való bedörzsölést választották, így jött létre a fehér egyenruha. A fehér ruhás vértesek aztán a keresztes lovagok leszármazottainak tekintették magukat, hiszen mindig az egyház mellett és gyakran a törökök ellen harcoltak. Ez derül ki számtalan elbeszélésből, visszaemlékezésből.

A háromféle osztrák lovasságot egyébként ugyanolyan egyenruhába öltöztették, és ugyanazt a felszerelést és fegyverzetet is kapták. A minimális eltérést pl. a vértesek páncélja, illetve néhány svalizsér ezred zöld frakkja jelentette. Nyilván felderítésnél nem volt szerencsés a messziről rikító fehér szín, így a könnyűlovasságnál tettek némi engedményt az álcázás felé.

A fegyverzet a huszárokhoz hasonlóan két pisztolyból és egy karabélyból állt, illetve közelharchoz inkább lovassági pallost használtak, bár időnként a szablya is előfordult. Ez a pallost egyébként olyan jól sikerült, hogy az angol lovasság egy az egyben átvette és rendszeresítette.

A fő különbség a lovakban volt. A svalizsérek könnyű gyors lovat kaptak, a vértesek nagytestű tömegoszlatókat, a dragonyosok pedig a legolcsóbb középkategóriát.

Olvasmányaimból aztán rá kellett jönnöm, hogy ez a magyar és német lovasság a Rákóczi szabadságharc és az I. világháború között eltelt 200 évben – egyetlen évet leszámítva - bajtársként, egymást támogatva és kiegészítve küzdöttek a külső ellenséggel, legyen az török, francia, német, vagy bárki. Szinte nyoma sem volt annak az ellentétnek, ami a ’49-es történetekből kiderül. Úgy tűnik ez egyetlen évnek a jellemzője volt. De még itt is felidézhetjük a „Kőszívű ember fiai” jelenetét, amikor Palvitz Ottó és Baradlay Richárd búcsúzik a vértes halálos ágyánál. ’49-et kivéve, minden visszaemlékezésből ez a bajtársiasság sugárzik. Rengeteg német tiszt szolgált huszárként, és sok magyar nemes állt a vértes-ezredek tisztikarába.

Vértes egyenruha

És most térjünk át az új egyenruhákra. Szeretnék itt egy használati utasítást adni. Mivel ezek nem egy ember féltett ruhái lesznek, hanem közhasználatúak, ráadásul sokan nem is szívesen viselik, fokozott veszélynek lesznek kitéve. Épp ezért, illetve mivel meghatározott keretből kellett elkészülniük, ezek nem a huszárruhákhoz hasonló egyenruha-rekonstrukciók lettek, hanem mai anyagok és gyártástechnológia felhasználásával, de az eredeti látvány és megjelenés megtartásával, egy működőképes kompromisszumot igyekeztünk létrehozni.

Aláöltözetként, fekete lovaglócsizmát, lovaglónadrágot, fehér inget, és az ing felhajtott nyakára szorosan feltekert fekete kendőt viseljünk. A fehér ing azért célszerű, hogy ne fogja be a frakk fehér bélését. A fekete kendő elvileg a huszárruhának is tartozéka. Mindenképpen viseljük, mert a nyak különösen izzad, és enélkül gyorsan elzsírosodna a zubbony nyakrésze, gondoljunk azokra is, akik utánunk fogják felvenni. A másik fontos ok, hogy egy csatabemutatón gyakran előfordulnak cakkosra vert sorjás, fűrészes kardok, vágtázó lovakkal és néha nem kifejezetten szakképzett kardforgatókkal kombinálva. Képzeljük ezt kölcsönhatásba a viszonylag fedetlenül hagyott nyaki ütőerünkkel és egyből megértjük miért fontos a szorosan feltekert sál.

Az első vértes ruhadarab a rajthózli, vagy lovagló pantalló. A napóleoni háborúk korában még a császári lovasság egységesen szürke, oldalt végig gombolt változatot viselt, utána a huszárok szürke, a német lovasság oldalt fehér csíkkal ellátott kék pantallót hordtak, alul fekete bőrözéssel. Mi a szabásmintánál a két korszak közti átmeneti változatot készítettük. Így lehetett legjobban megoldani, hogy több méretű ember is tudja viselni. A derékrészt gombokkal állíthatóra készítettük, de övbújtatókkal is elláttuk, szükség esetén viselője saját derékszíját befűzheti. A talpaló gumis, de gombokkal az is állítható. Két méretben készült, fele-fele arányban, kb. 85 kg alatti és feletti viselőre. Illetve az egyik kis méretet alacsonyabb emberre méreteztük, mivel rendszeresen egy-egy apróbb lovas hölgy is szokott osztrákká válni. Mindegyik felszerelési tárgyat piros NAGY illetve sárga, vagy arany KICSI felirattal láttuk el. Az alacsonyabb nadrágméret belsejébe sárga ALACSONY feliratot hímeztünk, illetve a többi fekete, ez az egy szürke gombokkal készült.

A lovassági frakk szintén két méretben készült, a nadrághoz hasonló jelzéssel a gallér belsején. Itt nincs külön alacsony kivitel. Posztó helyett vastag munkaruha vászonból készült, ugyanilyen béléssel. A két réteg erős vászon a posztóhoz hasonló esést mutat, viszont nagy előnye, hogy mosható, ez pedig egy fehér lovas ruhánál elengedhetetlen és szerintem a mai emberek higiéniai elvárásait a krétázás nem elégítené ki. Még egy kompromisszumot elkövettünk. A vértesek fehér gallért viseltek és egy kis ezred-színű paroli volt erre rávarrva. Azonban egy fehér gallért nem láttam jó ötletnek, mert ez a része a ruhának, ami a legjobban koszosodik, ezért a dragonyosok teljesen színes gallérját alkalmaztuk.

Ebbe a ruhakollekcióba sajnos csak egy vértespallos fért bele, a többiek saját huszárszablyájukat kell használják, de mint említettem néha ez is előfordult. Ez edzett acélból készült, a saját példányainkat már több éve használjuk. Azonban kérem mindenki nagyon óvatosan bánjon vele. Hosszabb a megszokott szablyáknál és többnyire nehezebb is, valamint egész máshogy viselkedik, mint egy szablya. Először is ne próbáljuk csuklóból forgatni, mert néhány erősebb csapás után kikészíti az ember csuklóját. Vállból induló vágásokkal vívjunk, és mivel egyenes sokkal nagyobbat üt. A kifűrészesedés elkerülésére pedig sokkal határozottabban el-kell kenni a vágást! És még valami! Amíg a szablyának a vágás a természetes mozdulata, addig, ha nem figyelünk eléggé (és ez egy csatabemutató forgatagában könnyen megesik) szinte magától szúrásra áll! Ugyanakkor ennek a használata is megtanulható és gyakorlással kiváló fegyver.

Minden ruházathoz tartozik fehér kardbojt is. Még ha a kardok egyelőre nem is egységesek, a rikító fehér kard-bojt eltereli a nézők figyelmét és igen egységessé teszi az összképet. Miután felfűztük a markolat kengyelre, csata előtt dugjuk bele a csuklót és a csúszó bújtatóval szorosan rögzítsük. Kevesen használják a huszárok közül is, pedig roppant praktikus, mert vészhelyzetben nyugodtan eldobhatjuk a kardot és két kézzel tudjuk a lovunkat irányítani. Így megspórolhatunk egy-két üveg bort, amivel elejtett kardunkat visszaválthatjuk a csata végén.

A fehér kardszíj is eltér a huszárokétól, csak a két kard-csatlék függ róla, illetve van egy bevarrt kampó is. A kardot úgy állítsuk be, hogy lovon ülve a markolat a combunk közepére feküdjön, a hüvely vége pedig arasznyival lógjon a kengyel alá. A teljesen fém hüvely kialakulásától kezdve így viselték, és lóról szállva felakasztották a felső hüvely-karikát a kampóba, hogy ne húzzák a földön. A fa-bőr hüvelyt összeszabdalta sarkantyú, ezért csatolták magasra. A mélyen lógó kard pedig nem veri össze a könyökünket lovaglás közben.

A mellvért rugalmas műanyagból készült fehér bőr béléssel és szegéssel. Végre sikerült olyan formát kialakítani, hogy szinte nem zavar a lovaglásban. Az, hogy a hasra nem lóg le teljesen üzemszerű, a szabályosan felszerelt és málházott katonai lószerszám és nyereg pont kiegészíti a védelmet. A páncél héja ugyan egy méret, de kis mértékben rugalmasan követi viselője testalkatát, a vállszíjakat pedig 3 méretben készítettük. Itt is készült egy alacsony, négy kicsi és öt nagy méret, ezek a mellvért belső oldalán vannak a szokásos felirattal jelezve. Ezen kívül a vállszíjak 3 fokozatban állíthatók a gomboló lemezkékkel. Amire még érdemes felkészülni annak, aki még nem viselt ilyen páncélt, hogy a lóra való fel és leszállást kissé más mozdulatokkal kell megoldani, érdemes nyugodt körülmények közt kipróbálni.

Itt következik ismét az egyenruha két darabja, ami nem része ennek a készletnek, de ha huszárok viselik, akkor a saját lőszer-táskájukat vegyék fel, hiszen ez egységes a két fegyvernemnél. Szintúgy a karabély és pantallérszíj, bár ez a huszár hagyományőrzőknél is ritka.

Végül következik a vértes ruházat legkarakteres darabja a tarajos sisak. Ez is műanyag héjjal készült az eredeti bőr helyett. Ránézésre nem látszik a különbség, de saját bőr vértes-sisakjanikról kiderült az elmúlt években, hogy nagyon kényesek a tárolásra és ápolásra, könnyen deformálódnak, így a műanyag sokkal tartósabb megoldás. A díszítés és a taréj rézlemezből készült, polírozva és lakkozva. Azonban így is kérek mindenkit fokozottan vigyázzon a sisakokra mert könnyen karcolódnak, csak a mellékelt zsákocskákba rakva tegyék le. Az összeset nagy (58-60-as méretben készítettük, ezért kapott egy pár plusz Y alakú állszíjat a biztos rögzítés végett. Ezen kívül a belső vászon bélést mindig állítsuk a fejméretünkre, így stabilan fog ülni a nagy méret ellenére is a kisebb fejűeken is. Fás területen különösen figyeljünk, mert a sisaktaréj kampó alakú és jól bele tud akadni a lelógó faágakba!

Felöltözés

Elsőnek a nadrágot húzzuk fel, amit ne próbáljunk a csizmás lábra ráerőltetni. Csizma le, nadrág fel, csizma fel. Utána állítsuk be a gombokkal a talpallót. Következő a kendő, majd a frakk vállpántot gomboljuk ki és igy vegyük fel. A kardszíjat úgy csatoljuk rá, hogy a csat az alsó gombot takarja. Ha hosszú lenne, akkor felemelt kézzel emeljük meg a frakk derékrészét az anyagtöbblet a páncél alá kerüljön a mell részre. Ha az öv szoros a derékon, akkor egy társunk rendezze el hátul, hogy az esetleges anyagtöbblet a frakk hátsó szárai közé legyenek, középre ráncolva a háton.

Ezután kössük fel az övre a kardot. Először a két kis 25 cm-es szíjacskát csatoljuk a kard karikájába úgy, hogy a bal oldalunkra helyezett kardon, a karikában levő szíj csatja kívül legyen és pecekkel felfelé nézzen. Ezután az öv csatlékait húzzuk be második szíjként a csatba és a bújtatóba is! Hurkoljuk a kardbojtot a kard kézvédő kengyelére.

A mellvért derékszíját csatoljuk ki. és fűzzük ki a páncél jobb alsó bújtatójából. A jobb vállszíj lemezt akasszuk ki és lazítsuk meg, de ne húzzuk ki a fehér bőr váll-bújtatóból. A bal karunkat, majd fejünket bedugjuk, és a vállszíjat beállítjuk úgy, hogy a zubbony legfelső gombja látszódjon. Ezután a hátszíj X-ének közepét pontosan a gerincünkre igazítjuk, befűzzük a derékszíjat a jobb alsó bújtatóba, és annyira húzzuk meg a csatot, hogy ha teljesen teleszívjuk a tüdőnket levegővel, éppen akkor se legyen szoros a páncél. Az övrész csatja, nem feltétlenül kerül középre.

Ekkor vegyük fel a karabély-szíjat és lőszer-táskát a bal vállunkra (ha van), és az egészre gomboljuk rá a frakk váll-gombolóját. Végül a sisakon állítsuk be a bélést és az állszíjat!

Levetkőzés, elcsomagolás

Levetkőzés után, elcsomagolás előtt, lehetőleg 20-30 percet szellőztessük a ruhákat. A zubbonyt kifordítva hajtsuk össze hosszában, úgy ahogyan az inget szokás, de keresztben négy felé, így a dobozban az oldalt fektetett sisak taraját pont alátámasztja. A sisakot a huzatba téve fektessük rá. A kardszíjra csatoljuk vissza a két kis szíjacskát, és hurkoljuk rá a kard-bojtot, majd összetekerve helyezzük a sisakba!

A páncélnak a derék részét csatoljuk ki, csak ha muszáj, akkor lazítsuk ki a jobb váll-szíjat, de semmi esetre se húzzuk ki a bőr bújtatóból! Ezután csatoljunk vissza mindent, hogy a szabadon lipinkázó csatok ne karcolják össze a mell-vértet szállítás közben. Végül a vértet helyezzük a sisak tetejére, úgy, hogy ne nyomja a sisakot, és ne is lógjon túl, a doboz fedelén. Az egészet takarjuk le az összehajtott pantallóval és tegyük rá a doboz tetejét.

Ez úton is kérek mindenkit, aki valaha magára ölti ezeket a felszereléseket, hogy lehetőleg ilyen szépen adja vissza a vértes felszerelést. Gondoljunk bele, hogy ha nem, akkor valaki másnak kell majd helyettünk elvégezni ezt. Ha a 10 garnitúra összekevert öltözetet valakinek ki kell válogatni és újra elcsomagolni, az legalább egy órai munka, de inkább több.

Remélem sok dicső vereséget fog elszenvedni ez a vértes csapat az elkövetkező hadi játékokon! Ha bárkinek észrevétele van bármely tárggyal kapcsolatban, akár mérettel, akár meghibásodással kapcsolatban, kérem jelezze nekem az alábbi e-mail címen, hogy a hibákat javíthassam, vagy ha kell a használhatóságot fejleszthessem!

Az osztrák lovasságról gyűjtött ábrázolásaimat mellékelem, hogy a szövetség tudástárában megtekinthető legyen.

Tóth Tihamér
„VÉRTES” Egyesület