Tisztelet a hősöknek! - történelmi hadijáték

A Pápai Történelmi Napok kiemelkedő rendezvénye volt a szombat délutáni hadijáték, melyet több kísérőprogram is gazdagított. A 24 évvel ezelőtt alakult Pápai Huszáregyesületnek ez volt a 16. nagy bemutatója, ezúttal is egy hősies helytállást követelő korszakhoz, az első világháborúhoz kapcsolták a hadijátékot.

Kora délutántól a várkerti parkolóban már különféle programok várták az az érdeklődőket. A legkisebbeket ötletes játékokkal invitálták, volt többek közt kirakó, malom és fenyőtobozos mérleg is, a gyerekek szívesen kipróbálták mindegyiket. A felnőttek addig a kirakodóvásárban nézelődhettek, illetve megtekinthették a Pápai Huszáregyesület kiállítását. Nagy Zoltán hagyományőrző huszár őrmester állította össze a tárlat egyik részét, mely fotók segítségével három időszakot ölelt fel: a kiegyezés után megalakuló honvéd huszárezredekről, a Nagy Háborúról és a Pápai Huszáregyesületről tudhatott meg többet, aki végignézte a tablókat. A kiállítás másik része László Szabolcs gyűjtőnek volt köszönhető, aki első világháborús fegyvereket, kitüntetéseket válogatott erre az alkalomra.

Közben a színpadon a Vadvirág Néptáncegyüttes és annak utánpótláscsoportja, a Nefelejcs adott műsort, őket Kossuth Gergő követte, aki ezúttal első világháborús katonanótákat énekelt. Mint mondta, mindig szívesen jön haza, most az egyesület felkérésére lépett fel. A Tilalmas zenekar kíséretében felcsendült a Beállok rózsám katonának..., a Ha kimegyek a doberdói harctérre.., de a Söprik a pápai utcát is. Kossuth Gergő elmondta, hogy ő nem volt katona, de a pápai hagyományőrző egyesületnél sokat tanult hadviselésről, a fegyverforgatásról, a hősök tiszteletéről, ezt próbálja meg visszaadni a dalokban.

Időközben a Bajvívótéren a hagyományőrzők már készülődtek a késő délutáni bemutatóra. Pápa Város Fúvószenekarának toborzója után dr. Hermann István önkormányzati képviselő nyitotta meg a rendezvényt. A Pápai Huszáregyesület a pápai katona- és lovashagyományok megőrzését tűzte ki célul megalakulásakor, kiemelt feladatának tekinti, hogy az egykor Pápán állomásozó Magyar Királyi 7. Honvéd Huszárezred emlékét méltón őrizze és átadja az utókornak. Minden nagyobb bemutatójuk, melyek bár különféle korszakokat elevenítettek fel, mindig kapcsolódtak helyi eseményekhez is. Nem volt ez másként most sem. A Nagy Háború centenáriumának egyik állomása az idei év, épp ezért a dicsőséges 7. Honvéd Huszárezred emlékét idézték fel.

A 7. Honvéd Huszárezred 1884-1920-ig állomásozott Pápán. Az első világháború kitörésekor azonnal a frontra vezényelték őket, a fiatal katonák rögtön a nagy világégés közepén találták magukat. 1914. augusztus 17-éna gorodoki ütközetben a lovas huszárokat a géppuska sortűz fogadta. A huszárok hősiességéről még az orosz ellenfél is elismerően szólt, nem gondolták volna, hogy az egyenlőtlen küzdelembe ilyen bátran vetik magukat a magyar huszárok. A rajtaütés alatt a lovashadosztály 24 tisztjét, 450 emberét, 650 lovát és szállító vonatának nagy részét elveszítette. Az ezred szinte megsemmisült.

E rendkívül jelentős csata előkészületeit, a lovas és gyalogos kiképzéseket, az első világháborús tábori életet és természetesen az ütközetekben használt egyenruhákat, fegyverzetet, harcmodort mutatták be a résztvevők a hadijátékban. A pápaiak mellett érkeztek hagyományőrzők Győrből, Sopronból, Budapestről is – tudtuk meg Tóth Kálmántól, a Pápai Huszáregyesület vezetőségi tagjától.

Irsai Nagy Dénes, a budapesti Honvéd Kerékpáros és Hagyományőrző Egyesület elnöke elmondta, hogy jó kapcsolatot ápolnak a pápaiakkal, szívesen jöttek a bemutatóra. Hozzátette, hogy a gorodoki ütközetben téves helyzetfelismerésből géppuskák előtt vetették be a magyar huszárokat, akik aznap ott halhatatlanok lettek. Egy-egy ilyen bemutató mindig vegyes érzelmeket ébreszt a résztvevőkben, mondta Irsai Nagy Dénes, hisz a hadijáték után a hagyományőrzők hazamennek, de tudják, hogy elődeik füle mellett valódi golyók fütyültek, átélték a félelmet, de legyőzték azt; életüket kockáztatták, adták a hazáért.

Minden családban volt az első vagy akár második világháborús katona, tehát érdemes belenézni a családi fotóalbumba és felidézni dédenyapák, - nagybácsik alakját, akik a hazáért harcoltak, azért, hogy utódaik ma itt élhessenek. A családi gyökerek teszik személyessé a múltat, a hősök áldozata még nyilvánvalóbb, ha felmenőinkről van szó, mondta Bolla Kálmán, az egyesület elnöke. S ahogy a hadijáték zárásaként elhangzott: "...testük a földben, lelkük a mennyben, emlékük pedig örökké szívünkben."

Címkék