X. Honvédfesztivál, Pákozd, Katonai Emlékpark

A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség idén társszervezője volt a 2019. szeptember 27-29. között megrendezett X. Honvédfesztivál csatajátékának, amely az 1848. évi pákozd-sukorói csatára, az önálló magyar honvédsereg első jelentős győzelmére emlékezett.

Az MHKHSZ hagyományőrzői a Honvédfesztivál több eseményén is részt vettek, pénteken a sukorói református templomban a haditanács emlékünnepségen, majd a régi pákozdi 48-as emlékmű koszorúzásánál is díszőrséget adtak.

Szombaton a „Csatatéri Sokadalom” rendezvényen a Pákozdi Katonai Emlékparkban az MHKHSZ hagyományőrzői császári tábort építettek fel és az 1848/49-es szabadságharc lovassági, gyalogsági és tüzérségi bemutatójával szemléltették a korszak harcászatát. A Fehérvári Huszárok hagyományőrzői a huszár öltözetet és felszerelést, karddal a huszár hatvágást mutatták be a nézőknek, a budakeszi 1-ső Hatfontos Gyalogüteg az ágyúkezelés fortélyait, a Budai 2. Honvédzászlóalj a honvéd gyalogság felszerelését és harcászatát mutatta be, majd a 32. Esterházy Gyalogezred hagyományőrzői a császári sorgyalogságot szemléltették. A bemutatók után izgalmas csatajelenet következett, a honvéd gyalogság és tüzérség megtámadta a császári tábort és a tüzérségi előkészítő ágyútűz után a gyalogság sortüzekkel és szuronyrohammal támadt a sorgyalogságra és heves kézitusában megadásra kényszerítették a császáriakat.

Szeptember 29-én vasárnap délelőtt Benkő Tibor honvédelmi miniszter avatta fel Szent László lovagkirály szobrát, majd az ünnepség a pákozdi csata emlékére állított obeliszknél folytatódott. Hazánk legmagasabb 48-as emlékművénél Sándor Zsolt dandártábornok mondott ünnepi beszédet. Az MHKHSZ részéről Székely Tibor elnök és Berlinger Gábor alelnök, a Fehérvári Huszárok képviseletében Páli Csaba helyezte el az emlékműnél a kegyelet koszorúját. Az ünnepség végén a honvéd egység díszmenetben tisztelgett az emlékmű és a honvédelmi miniszter előtt.

A Honvédfesztivál legvártabb eseménye minden évben a hagyományos csatabemutató a Mészeg-hegy lábánál. A csatajátékot idén az MHKHSZ a Fehérvári Huszárokkal közösen szervezte, a narrátor Hermann Róbert hadtörténész volt. Az 50 lovas, 120 gyalogos és a 10 ágyút kezelő 40 tüzér korhű felszereléssel és fegyverzettel látványos és izgalmas csatabemutatót tartott, amely megjelenítette a szabadságharc harcászatának főbb elemeit. Huszárok csaptak össze a császári vértesekkel, közben a parancsnokok lovassági párbaját is élvezhették a nézők, a honvédsereg és a császári sorgyalogság sortüzekkel és szuronyrohamokkal harcolt egymás ellen, a lovasság ellen pedig gyalogsági négyszögben védekeztek. A korhű csatabemutatón az alaphangot a honvéd és császári tüzérség adta meg, 10 ágyúval 100 lövést adtak le a csatajátékon. A természetvédelmi területen robbantási látványelemeket nem lehetett használni, de ezek nélkül is élvezetes csatajátékot láthattak a nézők.

A csatabemutató után a KEMPP Hazafiság Iskolája szervezésében a harcteret átvették a gyerekek, 200 ifjú nemzetőr csatajátékot mutatott be a nézőknek, melynek elsődleges célja az ifjúsági hagyományőrző nemzedékének nemzeti identitás építése volt. Az MHKHSZ Ifjúsági Tagozata, amely 2018-ban alakult meg, 45 fő kishuszárral, ifjú honvéddel, dobosokkal és tüzérekkel, 2 kis ágyúval segítette a csatajátékot, biztosítva a korhű harcászati mozgásokat és a biztonsági előírások maximális betartását. A csatajáték után a felnőtt, majd a gyerek résztvevők díszmenetben vonultak el a nézők előtt.

X. Honvédfesztivál, Pákozd, Katonai Emlékpark (fotó: Pető István)

Címkék